Élő Kolozsvári Rádió

Csökkenhetnek az ösztöndíjak, tiltakoznak a diákok

Rádiónknak nyilatkozva a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, Czink Gergő rámutatott, hogy már 2020-ban sem fedezte a szociális ösztöndíj egy átlagdiáknak az alapkiadásait.

Csökkenhetnek az ösztöndíjak, tiltakoznak a diákok
Foto: Az ANOSR vizuáljának részlete

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 25, 17:33

Rosszul érintené az egyetemistákat a kormányprogram ösztöndíjakra vonatkozó része – állítja a romániai egyetemisták szervezeteinek országos egyesülete (ANOSR). Hétfői közleményükben kifejtették, hogy ha az ösztöndíjalapot a nettó minimálbérhez igazítják a bruttó helyett, akkor az egyetemek kevesebb pénzt kaphatnak az ösztöndíjra, ami kevesebb kedvezményezettet jelent majd, vagy a juttatás összege csökkenhet. Kiemelték, hogy mindkét eset negatívan érintené az egyetemistákat. Hozzátették, hogy az ilyen intézkedések felerősítik az oktatás méltánytalanságait, és korlátozhatják a kiszolgáltatott társadalmi helyzetben lévő személyek hozzáférését a felsőoktatáshoz.

Rádiónknak nyilatkozva a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, Czink Gergő rámutatott, hogy már 2020-ban sem fedezte a szociális ösztöndíj egy átlagdiáknak az alapkiadásait. A támogatások értékcsökkentése ahhoz is hozzájárulhat, hogy csak azok választják a felsőoktatást, akik megengedhetik maguknak. Ha a tervezet életbe lép, várható a diákság nagyobb számú tiltakozása – hangsúlyozta Czink Gergő.

Riporter: Orbán Szabolcs

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély
Napirend szerda, 2026 április 222026 április 22, 07:34

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély

Europa Nostra-díjban részesült a Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély restaurálási projektje – közölte a megyei tanács. A kastélyt a...

Az Europa Nostra-közönségdíjat is elnyerheti a válaszúti Bánffy-kastély
Van-e esély a kisebbségi kormányra?
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 18:43

Van-e esély a kisebbségi kormányra?

A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ilie Bolojan miniszterelnök kedden közölte, hogy egy kisebbségi kormány működésének lehetőségeiről...

Van-e esély a kisebbségi kormányra?
Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 18:35

Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?

Magyar Péter kedden irodájában fogadta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort. A találkozót követően a leendő magyar miniszterelnök közölte,...

Mit mond Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott egyeztetésről?
Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 17:51

Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból

Koalíciós válság alakult ki, miután a Szociáldemokrata Párt megvonta a bizalmat Ilie Bolojan kormányfőtől. A rádiónknak nyilatkozó...

Lehet, hogy a PSD még inkább megtépázva jön ki a mostani válságból
Napirend kedd, 2026 április 212026 április 21, 15:08

Csoma Botond: a költségvetési válságra csak éppen egy politikai válság nem hiányzott

A Szociáldemokrata Párt arra készül, hogy szerda este vagy legkésőbb csütörtök reggel visszahívja a minisztereit, amennyiben Ilie Bolojan...

Csoma Botond: a költségvetési válságra csak éppen egy politikai válság nem hiányzott
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:41

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben

Bukarestben mintegy két héttel ezelőtt olyan, a császármetszések visszaszorítását népszerűsítő plakátokat helyezett ki egy szervezet,...

Leszedik a nagy felháborodást kiváltott, császármetszést bíráló plakátokat Bukarestben
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 16:37

Sztrájk jöhet még az idei tanévben

Április végén, május elején konzultálnak a tanügyi szakszervezetek a tagjaikkal egy leheteséges tanév végi sztrájkról, a...

Sztrájk jöhet még az idei tanévben
Napirend hétfő, 2026 április 202026 április 20, 08:25

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón

Magyar tannyelvű óvodai csoportot akar létrehozni a kajántói polgármesteri hivatal – tájékoztatott az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A...

Magyar óvodai csoportot indítanának Kajántón