Élő Kolozsvári Rádió

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”

Konferencia zajlik jelenleg a felmelegedett, szennyezett és túlhalászott óceánok védelméről.

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 június 10, 15:38

Jelenleg is zajlik a nizzai ENSZ-konferencia, amelynek célja a felmelegedett, szennyezett és túlhalászott óceánok védelme. A tegnap kezdődött találkozón több mint 60 ország állam- és kormányfője vesz részt.

Nyitóbeszédében Emanuel Macron, francia elnök kijelentette, hogy „a tenger mélye nem eladó, ahogyan Grönland, az Antarktisz és a nyílt vizek sem”. Az ENSZ főtitkár, António Guterres is a nemzetközi jog tiszteletben tartását emelte ki. „A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá” – hangsúlyozta a főtitkár. Brazília elnöke, Lula da Silva a Nemzetközi Tengerfenék-hatóságot szólította fel a mélytengeri ásványkincsekért folyó „rablóverseny” megakadályozására. Mindhárman az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak az expanziós politikáját bírálták, aki a Csendes-óceán nemzetközi részén indítaná be a bányászatot.

A csúcstalálkozó másik fő témája a Nyílt Tengerek Védelméről Szóló Egyezmény, ami a francia elnöki hivatal szerint év végéig meg fog valósulni, hiszen eddig ötven ország helyezte kilátásba a ratifikációját és 15 ország már hivatalosan is elkötelezte magát a csatlakozás mellett. A szerződés célja, hogy a nemzetközi vizeken (a partoktól számított 370 kilométeren túl) jobban védjék a tengeri élővilágot.

Az óceánok védelméről szóló konferencia témáiról a Zöld Erdély Egyesület elnökével, Kovács Csongor környezetvédővel beszélgetett Orbán Szabolcs.

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket