Élő Kolozsvári Rádió

Műgyűjtő vállalkozó és sok minden más: Diamant Izsó

Vendégünk volt a Hangolóban Tibori Szabó Zoltán újságíró, szerkesztő, akitől azt is megtudtuk, mi köze Diamant Izsónak Kolozsvárhoz, a most megjelenő kötetnek meg az ócskapiachoz.

Műgyűjtő vállalkozó és sok minden más: Diamant Izsó
Foto: A könyvborító részlete

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 május 13, 14:38

Egy elkésett reneszánsz ember. Ez a címe a Diamant Izsó életét ismertető könyvnek, amelynek első kötetét mutatják be Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert Emlékházban, csütörtökön este fél héttől. A könyvről Tibori Szabó Zoltán, a kötet szerkesztője Fodor János történésszel beszélget.

Ez a két kötet arra hivatott, hogy maradandó emléket állítson az 1945. január 12-én, Budapesten meggyilkolt Diamant Izsónak, az aranyosgyéresi Sodronyipar Rt. egykori megálmodójának, alapítójának és az 1920-1940 időszakban, két évtizeden keresztüli vezérigazgatójának, illetve feleségének, Vajda Anikó tanárnőnek és gyermekeiknek, Lászlónak és Jánosnak, valamint családjuk további tagjainak, akiknek életét a holokauszt idején az elvetemült hatalom azért oltotta ki, mert zsidónak születtek. Mit sem törődtek az erdélyi magyarságot és általában a magyar haladást szolgáló tevékenységükkel és eredményeikkel – írják a meghívóban.

Vendégünk volt a Hangolóban Tibori Szabó Zoltán újságíró, szerkesztő, akitől azt is megtudtuk, mi köze Diamant Izsónak Kolozsvárhoz – a kötetnek meg az ócskapiachoz.

 

Házigazda: Rácz Éva

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Hangoló hétfő, 2026 július 202026 július 20, 10:04

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”

A múlt század egyik legfontosabb magyar grafikusművészének munkásságát mutatja be a válaszúti Bánffy-kastély múlt héten megnyílt,...

“Gy. Szabó Béla a külső és belső utazás és vándorlás művésze volt”
Futballvébé: finálé előtt
Hangoló csütörtök, 2026 július 162026 július 16, 11:44

Futballvébé: finálé előtt

A vasárnapi döntő után, a hétfői Tetőteraszon lesz elég idő mindent kivesézni, de a reggeli sorozat ma még folytatódott: utolsó...

Futballvébé: finálé előtt
Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Hangoló kedd, 2026 július 142026 július 14, 10:45

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”

Egyre közelebb az Észak-Amerikában rendezett futball világbajnokság vége, és a fogadóirodák nagyon örülnek, amiért a világ legjobbnak...

Futball VB: „az áthatolhatatlan fal és a mindent elsöprő erő találkozója”
Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló hétfő, 2026 július 132026 július 13, 12:43

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés

Aki nem szívesen töltené irodában az életét, gyakran választ olyan szakmát, amely a természethez köti. Ezek közül egyhez közelítettünk...

Geológia: elméleti és gyakorlati egyetemi képzés
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét