Élő Kolozsvári Rádió

Milyen esélyekkel indulnak a „szuverenisták”?

Egy friss közvélemény-kutatás Georgescu kizárása után is egyik "örököse" nyerné az államfőválasztást. Fenntartásokkal kell kezelni ezeket a felméréseket - mondja a politológus.

Milyen esélyekkel indulnak a „szuverenisták”?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 18, 17:44

A magukat szuverenistáknak nevező államelnökjelöltek egyike nyerheti Romániában a megismételt választás első fordulóját – derült ki az AtlasIntel közvélemény-kutató friss kutatásból. Ez az első felmérés, amelyet a tavalyi félbeszakított elnökválasztás első fordulójában élen végző Calin Georgescu kizárása után tettek közzé.

A Kolozsvári Rádiónak adott interjújában Illyés Gergely hangsúlyozta, hogy fenntartásokkal kell kezelni a kutatást. Amellett, hogy emlékeztetett a tavalyi elhibázott közvélemény-kutatásokra, rámutatott, hogy a megrendelő ismeretlen, viszont az intézet végzett már felmérést Nicusor Dan kérésére.

Az AtlasIntel eredményei szerint akármelyik pártelnök is lépne vissza a Calin Georgescut korábban támogató két párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártja (POT) – közül, mindenképpen „Georgescu örököse” kapná a legtöbb voksot az első fordulóban. George Simion, az AUR elnöke és Anamaria Gavrila, a POT elnöke múlt héten bejelentették, hogy amennyiben mindkettejük jelöltségét jóváhagyják a hatóságok, egyikük visszalép a másik javára.

Amennyiben George Simion marad versenyben, a megkérdezettek 30,4 százaléka voksolna rá, míg Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere 26 százalékot, Crin Antonescu a kormánypártok közös jelöltje 17,9, Victor Ponta volt kormányfő 9 százalékot, Elena Lasconi, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke 3,9 százalékot kapna.

Hasonló mértékű, 30,2 százalék első fordulós győzelmet könyvelhetne el a felmérés szerint Anamaria Gavrila is, míg ellenjelöltjei közül Nicusor Dan 25,3, Crin Antonescu 17,7, Victor Ponta 9,2, Elena Lasconi 3,9 százalékot kapna.

A második fordulóban az AtlasIntel szerint megfordulna a sorrend, és Bukarest főpolgármesterére a megkérdezettek 42,1 százaléka szavazna, az AUR jelöltjére, George Simionra 35,3 százalék voksolna. Ha a POT elnökével versenyezne, Nicusor Dan a második fordulóban 40,1 százalékot, Anamaria Gavrila 31,7 százalékot kapna.

Az AlasIntel 2 381 internetfelhasználó bevonásával készült felméréséhez március 13-15. között gyűjtötték az adatokat. A szélsőjobboldal jelöltjeinek az esélyeiről Illyés Gergely politológust kérdezte Orbán Szabolcs.

Etichete:
Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket