Élő Kolozsvári Rádió

Milyen inflációra számíthatunk idén?

Bálint Csabával, a jegybank igazgatótanácsi tagjával elemeztünk.

Milyen inflációra számíthatunk idén?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 25, 16:50

Idén egész évben csökkenő pályán marad az éves inflációs ráta, 2026-tól pedig az inflációs célsáv felső határának közelében stabilizálódik – nyilatkozta a múlt hétfőn tartott sajtókonferenciáján a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu. Kifejtette, hogy az infláció jelenleg enyhén magasabb a korábbi várakozásoknál, de az előrejelzési időszak végéhez közeledve a jelenlegi adatok alapján kedvezően fog alakulni. Mint mondta, az év első felében nem várható különösebb inflációs nyomás, de több korábbi intézkedés éreztetni fogja hatását. Ezért az infláció nyárig 5 százalékot megközelítő szintű lesz, utána pedig csökkenni fog. Ez a jegybanki prognózis nem számol az Európai Unió és az Egyesült Államok között időközben kialakult feszültségekkel – mondta a jegybank kormányzója.

Amikor a Román Nemzeti Bank készítette ezt az előrejelzést nagyon kevés konkrét információ volt, arról hogy mi történhet a vámok terén – nyilatkozta rádiónknak adott interjújában a BNR igazgatótanácsi tagja, Bálint Csaba.

A Román Nemzeti Bank kormányzója hangsúlyozta, hogy Románia nem volt tavaly az infláció bajnoka, ahogyan azt sokan állították, sőt a régió több országánál, Csehországnál, Lengyelországnál és Magyarországnál jobban állt ezen a téren, de a romániai infláció lassabban csökkent. Hozzátette, hogy 2025 januárjában Lengyelországban és Magyarországon magasabb volt az infláció, mint Romániában.

Mugur Isărescu elmagyarázta azt is, hogy a jegybank a belpolitikai feszültségek miatt nem csökkenti az alapkamatot, másrészt azért sem lazít a monetáris politikán, mert a pénzügyi stabilitást és ehhez kapcsolódóan az árfolyam-stabilitást nagyon fontosnak tartja. A legutóbbi kamatdöntés során a Román Nemzeti Bank 6,5 százalékon hagyta az alapkamatnak a mértékét.

A BNR igazgatótanácsi tagja, Bálint Csaba szerint nemcsak a politikai folyamatok miatt, hanem a gazdasági infláció miatt sem lehetett csökkenteni az alapkamatot.

A sajtótájékoztatón a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu azt is elmondta, hogy a BNR szabadabb folyást biztosítana a valuataárfolyamoknak, így az euró értéke 5 lej fölé is emelkedhet. Ez kb. fél százalékos emelkedésnek felelne meg – részletezte az interjú során A BNR igazgatótanácsi tagja, Bálint Csaba. Azt is hangsúlyozta, hogy a reálgazdaságra jelentős hatásai nem volnának.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Elindul a FIV 2025 lombikbébiprogram
Napirend csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 14:48

Elindul a FIV 2025 lombikbébiprogram

Október 20-ától lehet jelentkezni a FIV 2025 elnevezésű lombikbébiprogramra – jelentette be a Munkaügyi, Családügyi, Ifjúsági és...

Elindul a FIV 2025 lombikbébiprogram
Csökkenhet-e a közeljövőben az infláció?
Napirend csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 12:45

Csökkenhet-e a közeljövőben az infláció?

9,88 százalékos volt szeptemberben Romániában az infláció, ez 0,03 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest. A nyáron egyből...

Csökkenhet-e a közeljövőben az infláció?
Új zöld folyosó Kolozsváron
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 17:55

Új zöld folyosó Kolozsváron

A Rózsák parkját, a Malomárkot és a Monostori negyedet egységes zöld útvonalba köti majd össze az a projekt, amelyet nemrég hagyott jóvá...

Új zöld folyosó Kolozsváron
Elkezdődött a jelentkezés a Bölcs Diákok vetélkedőre
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 15:12

Elkezdődött a jelentkezés a Bölcs Diákok vetélkedőre

A Communitas Alapítvány és a Kolozsvári Református Kollégium a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben 16. alkalommal szervezi meg a...

Elkezdődött a jelentkezés a Bölcs Diákok vetélkedőre
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 10:32

Mivel eszik az AI-gyárakat?

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az innováció előmozdítása érdekében hat új mesterségesintelligencia-gyár létesül az unió...

Mivel eszik az AI-gyárakat?
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 10:24

Megerősítik a talajt a rónaszéki beomlott bányánál

Rónaszéken elkezdődött a talajmegerősítés a beomlott régi Ferdinánd sóbánya területén. A Máramaros megyei településen júliusban...

Megerősítik a talajt a rónaszéki beomlott bányánál
Napirend kedd, 2025 október 142025 október 14, 16:08

Mivel magyarázható az AUR népszerűsége?

Ha most rendeznék a választásokat az AUR szinte kormányzó többséghez jutna. Csupán egy kisebb pártra lenne csak szüksége ahhoz, hogy...

Mivel magyarázható az AUR népszerűsége?
Napirend kedd, 2025 október 142025 október 14, 16:02

Csoma Botond: több megyében megszűnne a magyar képviselet a törvényhozók számának csökkentésével

Több megyében is megszűnhet a magyar képviselet, amennyiben a kormány elfogadja a törvényhozók létszámát csökkentő javaslatot –...

Csoma Botond: több megyében megszűnne a magyar képviselet a törvényhozók számának csökkentésével