Élő Kolozsvári Rádió

Kék Pelikan – „Megpróbálom felültetni a nézőt egy vonatra, amit én alakítottam ki”

A nagy magyarországi vonatjegy-hamisítást tűzi zászlajára a Kék Pelikan című film.

Kék Pelikan – „Megpróbálom felültetni a nézőt egy vonatra, amit én alakítottam ki”
Foto: Jelenet a Kék Pelikanból

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 február 11, 16:34

A Kék Pelikan az első magyar gyártású, egész estés animációs dokumentumfilm, tavaly áprilisi bemutatója óta pedig számos jeles elismeréssel jutalmazták Magyarországon és külföldön egyaránt – legfrissebben Csáki Lászlónak ítélték oda a Legjobb egészestés animációs film rendezőjének járó díjat a vasárnap zárult 44. Magyar Filmszemlén.

A film a kilencvenes évek Magyarországára repíti vissza a nézőt, a rendszerváltást követő időkbe, amikor leleményes fiatalok hamisított vonatjegyekkel utaztak nyugatra, és ezt mások számára is lehetővé tették. Ebben segített a kék Pelikan indigó, amely csodákra képes, legalábbis ha az ember tökélyre viszi a technikát. A három jóbarát, Ákos, Laci és Petya kiválóan abszolválja a feladatot, viszont amíg eddig eljutunk, sok mindent megtudunk nemcsak magáról a vonatjegyhamisítási hálózatról és az érintettjeiről – így például a hamisítókról, a MÁV pénztárosairól, az utasokról, a kalauzokról –, de a korszakot jellemző közérzetről, közhangulatról is, és mindezt szórakoztató formában, rendszerkritikusan.

Bankó József/44. Magyar Filmszemle

„Aki beül erre a filmre, azt egy vizuális játékba szeretném belevinni. A néző nem egy konvencionális vagy ismert formával fog találkozni, hanem megpróbálom felültetni egy vonatra, amelyet én terveztem vagy én alakítottam ki – megfeleltetve annak, amit el szeretnék mondani vele, meg hogy milyen korszakról beszélek. Szóval megpróbáltam a tartalmat és a formát úgy összekovácsolni, hogy egy újszerű dolog jöjjön ki belőle” – vall róla Csáki László.

Csáki Lászlónak ez az első egész estés animációs dokumentumfilmje, és közel két évtizeden át készült, amíg elnyerte a végleges formáját. Az alkotóval a Kontűrben beszélgettünk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Kontűr kedd, 2026 április 282026 április 28, 15:25

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?

Burattino, Carlo papa fatuskóból kifaragott bábuja rengeteg kalandba keveredik, számos barátot és ellenséget szerez, végül mély emberi...

Mit nyit a Kolozsvári Magyar Opera aranykulcsocskája?
Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kontűr hétfő, 2026 március 302026 március 30, 15:06

Van ilyen – Varga László Edgár novellái

Van, hogy az ember szülei kecskévé változnak. Van, hogy valakinek őrült ritmusban nőnek az első fogai. Van, hogy valakinek zöld sáskák...

Van ilyen – Varga László Edgár novellái
Kilenc végzős a színiről
Kontűr kedd, 2026 március 32026 március 3, 17:27

Kilenc végzős a színiről

Eddig négy előadással álltak a nagyközönség elé a negyedéves színisek, a Magyar Színházi Intézet diákjai: Kolozsváron többször is,...

Kilenc végzős a színiről
Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 17:17

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film

Egy 60 éves hajléktalan férfi és egy 19 éves transz lány különleges kapcsolatát mutatja be Somogyvári Gergő Fanni kertje című filmje....

Elfogadásból jeles – Erdélyből is nézhető a Fanni kertje című film
Kontűr kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Kontűr péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:23

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben

A Mások élete című előadás a külföldi idős- és beteggondozás munkakörét, az ezzel járó lemondásokat és elégtételeket, a fizikai...

“Minden évben azt mondom, hogy ez az utolsó” – Mások élete a Csíki Játékszínben
Kontűr szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben

Borsodi L. László költő, Egri István üvegművész, ólomüveg-restaurátor, Pataki Adorján operaénekes és Szenkovics Enikő műfordító...

Kultúránk kiválóságait díjazták – ezúttal négyen részesültek elismerésben
Kontűr szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:25

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron

Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének musicalváltozatát mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Eszenyi Enikő...

Meddig élhetünk burokban? – Abigél musical Kolozsváron