Élő Kolozsvári Rádió

A NATO-főtitkár szerint háborús gondolkodásmódra kell váltania a szövetségnek.

Mennyire adnak aggodalomra okot Mark Rutte szavai? Ady András külpolitikai elemzővel beszélgettünk.

A NATO-főtitkár szerint háborús gondolkodásmódra kell váltania a szövetségnek.
Foto: Képernyőmentés a NATO videójából

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 13, 14:36

A NATO-főtitkár csütörtökön, egy brüsszeli rendezvényen tartott előadásában kijelentette, hogy a szövetségnek „háborús gondolkodásmódra” kell váltania a fokozódó orosz agresszióval és a Kína által jelentett új fenyegetésekkel szemben. Mark Rutte felszólította az észak-atlanti szövetség tagországait, hogy fokozzák védelmi termelésüket és növeljék védelmi kiadásaikat. Szerinte az orosz gazdaság „háborús alapokon áll”, és jövőre a teljes katonai kiadás az ország GDP-jének 7-8 százalékát teszi majd ki – a hidegháború óta a legmagasabb szintet. Mindez abba az irányba mutat, hogy Oroszország hosszú távú konfrontációra készül, Ukrajnával és velünk” – idézi az MTI Ruttét.

A főtitkár szerint a jelenleg elvárt, GDP-arányos 2 százalék közel sem elégséges. A védelmi ipar gyors fellendítésére, a kiadások növelésére és a modern technológiákba való beruházásra van szükség. A NATO-szövetségeseknek meg kell szüntetniük a nemzeti bürokratikus akadályokat, és hosszú távú szerződésekkel kell támogatniuk az iparágakat, hogy gyorsabban és hatékonyabban lehessen új képességeket kiépíteni – taglalta. Kiemelte azt is, hogy nincs közvetlen katonai fenyegetés a szövetséges országokra nézve, mivel a NATO átalakult, a védelmi kiadások nőttek, több csapat és felszerelés van a keleti szárnyon. Ugyanakkor hozzátette: aggódik a holnap miatt, mert a NATO nincs arra felkészülve, ami négy-öt év múlva vár rá. „A veszély teljes sebességgel közeledik felénk” – hívta fel a figyelmet.

A beszéd rövid összefoglalóját (angolul) itt lehet meghallgatni, a teljes átirat itt olvasható.

Mark Rutte NATO-főtitkár brüsszeli előadásának a tartalmáról Ady András külpolitikai elemzővel beszélgettünk.

Riporter: Orbán Szabolcs

Etichete:
Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:20

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ

Második alkalommal hirdetett tankönyvszerzői képzést tanárok számára az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A program célja korszerű...

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 16:02

Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei

Nicușor Dan szerint a korábbi kormánykoalíció pártjai közötti feszültségek odáig fokozódtak, hogy ‘számos politikus’...

Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 13:57

Az RMDSZ később dönt arról, hogy támogat-e egy Tomac-kormányt

Nicusor Dan államfő csütörtök este a Cotroceni palotában jelentette be, hogy Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt bízta meg...

Az RMDSZ később dönt arról, hogy támogat-e egy Tomac-kormányt
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 08:40

Mi a jelentősége Eugen Tomac jelölésének?

Eugen Tomac tiszteletbeli tanácsadót bízta meg Nicușor Dan államfő a kormányalakítással. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott...

Mi a jelentősége Eugen Tomac jelölésének?
Napirend csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:15

„Magyarország szíve ott dobban minden magyarban”

Katonai díszünnepséggel kezdődött a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezés Budapesten. Magyar Péter miniszterelnök a nemzeti...

„Magyarország szíve ott dobban minden magyarban”
Napirend csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 15:25

Tánczos Barna szerint fenn kell tartani az árrésstopot

A magas inflációs nyomás miatt továbbra is elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek árréskorlátozásának fenntartása – nyilatkozta...

Tánczos Barna szerint fenn kell tartani az árrésstopot