Élő Kolozsvári Rádió

Washingtoni figyelmeztetés Romániának

„Románia nehezen elért előrehaladását a transzatlanti közösségben való lehorgonyzás terén nem kérdőjelezhetik meg olyan külföldi szereplők, akik megpróbálják eltéríteni Románia külpolitikáját a nyugati szövetségeseitől."

Washingtoni figyelmeztetés Romániának

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 december 5, 15:48

Súlyosan rossz következményei lehetnek annak, ha Románia eltávolodik a nyugattól – erre figyelmeztette ma Washington az országot.

Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő arra utalva nyilatkozott, hogy az államfőválasztás első fordulóján olyan jelölt szerezte a legnagyobb támogatást, aki nemzetközi elszigeteltségbe taszíthatja Romániát. Az Egyesült Államok külügyminisztériumi jelentésében azt írják: „Románia nehezen elért előrehaladását a transzatlanti közösségben való lehorgonyzás terén nem kérdőjelezhetik meg olyan külföldi szereplők, akik megpróbálják eltéríteni Románia külpolitikáját a nyugati szövetségeseitől”.

Az amerikai külügyminiszter ezzel arra utalt, hogy a választásokat orosz befolyás érte. „A kampány népszerűsítésében és a szavazatok megvásárlásában részt vevő támogatók egy része szélsőjobboldali, bűnözői és vallási szekták képviselője, akik korábban oroszbarát, antiszemita, NATO-ellenes vagy ukránellenes narratívák népszerűsítésében vettek részt” – olvasható a minisztérium jelentésében.

Korábban 20 közgazdász, vállalkozó és egyetemi tanár nyílt levélben fogalmazta meg, hogy Romániát a nemzetközi elszigetelődés fenyegeti, visszatérhet a munkanélküliséghez és a szegénységhez.

Washington figyelmeztetéséről Ady András külpolitikai elemzőt kérdeztük.

Riporter: Birtalan Albert

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket