Élő Kolozsvári Rádió

Érik a décsei cseresznye. De hogy fogják eladni?

Hátráltatja a magyardécsei cseresznyetermesztőket a nemrég bevezetett piaci tanúsítvány, amely szerint csak a termesztő, vagy első fokú rokona árulhat a piacon. Décsében ugyanis mostanig javarészt a faluban adták el az egy nap alatt leszedett menyiséget, viszonteladóknak.

cseresznye

Magyardécsében, amíg érik a cseresznye, a termesztők inkább nap mint nap szedik a gyümölcsöt. A cseresznye kényes gyümölcs, nem tárolható sokáig, így – még ha olcsóbban is adtál el a kereskedőknek, mintha maguk mentek volna vele a piacra – mindenkinek megérte. Vonalban Balla Tamás, cseresznyetermesztő, aki hírül adta: a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében érik a cseresznye.

Szilágyi Szabolcs interjúja

„Akik tőlünk megvették és továbbviszik, azokat akarták megszorítani, de azok ugyanúgy működnek tovább. Sajnos a falusi népen, rajtunk a termelőkön szorítottak”

– mondja Balla Tamás. Nehezebb lett a helyzetünk. Probléma lesz az eladással és a szállítással is. „Olyan határoz nekünk törvényt, aki még földet s fát se látott” – panaszolja. Valószínűleg a termés egy része a mezőn marad, nem lesz érdemes leszedni. Ez pedig az árak megnövekedéséhez vezethet. Mostanig a viszonteladók a falu központjában vették át a helyiektől a cseresznyét. „Felvásárolták. Minket becsaptak – mert kevesebb árat kaptunk, mint amit ők kaptak – de mindenkinek jó volt, mert a cseresznye nem úgy van mint az alma, hogy egy-két hónap múlva is jó. A cseresznyét minden nap szedni kell, s örvendtünk, hogy esténként itt helyben átvették, s másnap tudtunk menni a gyümölcsösbe dolgozni” – tette hozzá.

A piacon az árusok a termelői tanúsítvány révén azt igazolják, hogy maguk termesztik a gyümölcsöt, saját kisgazdaságban. A forgalmazási engedély révén pedig kizárólag a termesztő, illetve elsőfokú családtagjai árusíthatják a terményeket. Mindkét dokumentumot a polgármesteri hivatalnál állítják ki, az őstermelők kérésére.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 19, 14:45 / actualizat: 2015 május 26, 19:34

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel