Élő Kolozsvári Rádió

Évadnyitás a kolozsvári filharmóniánál – „soha többé háborút”

Ezzel a kívánsággal tűzte műsorára a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia Benjamin Britten Opus 66-os Háborús rekviemjét. Az évadnyitón két zenekart és két énekkart irányít Vajda Gergely vezető karmester.

Évadnyitás a kolozsvári filharmóniánál – „soha többé háborút”
Foto: Rácz Éva

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 szeptember 23, 09:41

70. évadát nyitja meg a hétvégén (szeptember 25-én) a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia, és a jövő év elején Beethoven halálának 200. évfordulójára is emlékeznek. Emellett az idei, sorrendben 59. Zenei Őszről és más jelentős eseményekről is szó esett az intézmény évadnyitó sajtótájékoztatóján.

Silvia Sbârciu igazgató elmondta: a nagy klasszikus hangversenyeken kívül, a közönség számíthat jazz és kortárs zenei, illetve több műfajt ötvöző (cross-genre) koncertekre is, akár új helyszíneken is. Például a Kálvária-templomban tartanak majd húsvéti hangversenyt.

Vajda Gergely vezető karmester arról is beszélt, hogy az évadnyitó hangversenyükkel az a kívánságuk, hogy a következő generációknak már ne kelljen megtapasztalniuk a háború borzalmait. Az előadás egyik szólistája, Melody Moore szopránénekes is csatlakozott a kívánsághoz, hozzátéve: szerinte Benjamin Britten darabjának egyes részeitől szinte megfagy az ereinkben a vér.

A sajtótájékoztatón Weghofer-Vad Erna aligazgatót az évadnyitóról és a bérletekről kérdezte Rácz Éva.

A Kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia zenekarának idén januárban megválasztott vezető karmestere, Vajda Gergely is több igen különleges hangversenyen irányítja majd az együttest. Őt az évadnyitó sajtótájékoztatóját követően kérdezte László Tibor.

Jelentős komolyzenei esemény lesz Kolozsváron ebben az évadban, 2027 júniusának elején, a Nemzetközi Komolyzenei Díjak átadása (ICMA – international Classical Music Awards), a díjazottak rendkívüli fellépésével. Az esemény részleteire még visszatérünk.

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele
Hangoló hétfő, 2026 szeptember 142026 szeptember 14, 18:35

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele

Balogh-Duna Jessicával, a Főtér Fesztivál főszervezőjével szombaton délelőtt előbb a színpad mellett találkoztunk, ahol az önkéntesek...

Volt egyszer egy 21. Főtér Fesztivál, sok jó találkozással tele
Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hangoló péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 11:33

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban

6-4-re nyerték a tizenkettedikesek szerdán délután a tanár-diák focimeccset az Apáczai-líceumban. Nem akármilyen apropó hívta életre a...

Sportpálya-avató barátságos focimeccsel az Apáczaiban
Hangoló kedd, 2026 szeptember 82026 szeptember 8, 13:10

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos

A második Lovaskavalkádra várják az érdeklődőket a hétvégén – az előzetesen meghirfdetett szeptember 12. helyett, vasárnap,...

II. Lovaskavalkád: minden, ami lóval kapcsolatos
Hangoló péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 12:03

Csángó világok… – a MÚRE riportkötete Moldvából

Újabb riportkötettel jelentkezik a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Műsorainkban már hallhattak arról, hogy Máramarossziget...

Csángó világok… – a MÚRE riportkötete Moldvából
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:52

A bábszínház nem csak a gyerekeké

Idén 12 ország művészei hozzák el közénk a varázslatot: szeptember 4-6. között tart Kolozsváron a 10. WonderPuck Utcaszínházi...

A bábszínház nem csak a gyerekeké
Hangoló csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 11:18

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ

Nem értenek egyet a parlamenti pártok a Képviselőház Állandó Bürója új összetételében. A testületben az USR és a Nemzeti Liberális...

A háznagy egy a négyből, és rálát a napirendre – ezért szavazta meg az RMDSZ