Élő Kolozsvári Rádió

Benyújtották dossziéjukat a Kolozs megyei RMDSZ-es törvényhozó-jelöltek

A Kolozs megyei RMDSZ két képviselői és egy szenátori mandátum elnyerésében bízik a parlamenti választásokon.

Benyújtották dossziéjukat a Kolozs megyei RMDSZ-es törvényhozó-jelöltek

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 október 16, 15:15

A Kolozs megyei RMDSZ-es jelöltek szerda délben nyújtották be a parlamenti listát a megyei választási irodához. Az iratcsomók iktatása után Csoma Botond képviselő úgy vélekedett, hogy jó csapattal vágnak neki a parlamenti választásoknak, ami reményre ad okot, hiszen lehet esélyük elnyerni két képviselői és egy szenátori mandátumot.

A Szövetség képviselőjelöltje kijelentette, hogy a román kormányból a józan ész is kikerült az RMDSZ távozásával. A politikus példaként hozta fel azt a legutóbbi bukaresti botrányt, amely során a román főváros egyik legforgalmasabb útkereszteződésében, az Unirii, magyarul Egyesülés téren a polgármesterek a főpolgármester megkerülésével adták ki az építkezési engedélyt. Kelemen Hunor szövetségi elnök ugyanis egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy ebben a témában két minisztérium lett volna az illetékes.

Csoma Botond emellett kiemelte, a parlamentben az RMDSZ célja elsősorban a magyar közösség érdekeinek képviselete, de minden polgárért dolgozni szeretnének.

A Kolozs megyei RMDSZ parlamenti képviselőjelölt-listáján második helyen szerepel Szilágyi Dóra Emese, aki elmondása szerint az ifjúság képviseletéért indul, hogy a generációjának kicsit jobb legyen – fogalmazott a jelölt. Elmondta: a fiatalok otthon maradásáért az első lépést az államnak kell megtennie. Biztosítani kell számukra, hogy otthon tudjanak további lehetőségeket teremteni.

A Kolozs megyei RMDSZ Tasnádi István Szilárd, korábbi megyei alprefektust indította szenátorjelöltként a parlamenti választásokon. (Tasnádi lemondott a tisztségéről azért, hogy a választáson induljon, helyére a szerdai kormányülésen Buzás-Fekete Mária korábbi bánffyhunyadi alpolgármestert nevezték ki – szerk.)

Tasnádi István Szilárd elmondta, az RMDSZ-re szükség van a magyarlakta települések fejlődése érdekében. Példaként hozta fel azt az esetet, amikor az egyik Kolozs megyei faluban rögtön az RMDSZ kormányból való távozása után leállt a közút kiépítése. Az RMDSZ-es szenátorjelölt hangsúlyozta: a városok és a vidéki települések élhetővé tételéért fog dolgozni a parlamentben.

Riporter: Birtalan Albert

Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Napirend csütörtök, 2026 január 292026 január 29, 07:11

Ismét tüntetni készülnek a tanárok

Ismét tüntetni készülnek a tanügyi szakszervezetek. Egy hét múlva, február 4-én a bukaresti Győzelem téren lesz a megmozdulás, amelyen...

Ismét tüntetni készülnek a tanárok
Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?
Napirend szerda, 2026 január 282026 január 28, 08:55

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?

0,2-0,3 százalékpontos hatása lehet a költségvetési hiány tekintetében annak, hogy a kormány intézkedései között szerepel a 3000 lej...

Mennyit hoztak a költségvetésbe az adóemelések?
„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 15:33

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. 81 évvel ezelőtt, 1945-ben a Vörös Hadsereg ezen a napon szabadította fel az Auschwitz-Birkenaui...

„Egy ilyen hely után belátják, hogy ezek a súlyos dolgok az életben”
Hová menjünk síelni?
Napirend kedd, 2026 január 272026 január 27, 09:54

Hová menjünk síelni?

Javában tart a síszezon, a legtöbb hegyvidéki üdülőhelyen jelenleg is üzemelnek a pályák. A természetes hó mennyisége térségenként...

Hová menjünk síelni?
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 13:39

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?

Múlt héten életét vesztette egy 43 éves férfi egy nagyszebeni autóbuszon. Közel hatvanan ültek rajta kívül a járművön, mégsem...

Hogyan lehet felelősségre vonni valakit, aki nem nyújtott segítséget?
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 10:05

Nagybánya az Eurocities-hálózat tagja lett

Nagybánya az Eurocities-hálózat tagja lett, ezzel Temesvár és Kolozsvár után a harmadik romániai településként csatlakozott az európai...

Nagybánya az Eurocities-hálózat tagja lett
Napirend hétfő, 2026 január 262026 január 26, 09:15

Rendkívüli támogatás a tavalyi fagyok miatt

Rendkívüli állami támogatást vehetnek igénybe a 2025-ös tavaszi fagy miatt károsult romániai gyümölcstermesztők. A tavaszi fagy jelentős...

Rendkívüli támogatás a tavalyi fagyok miatt
Napirend csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 16:33

A Himnusz „születésnapja” a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon, január 22-én fejezte be a Himnusz megírását...

A Himnusz „születésnapja” a magyar kultúra napja