Élő Kolozsvári Rádió

Filmgalopp – nyertes filmek alkotói a mikrofon előtt

Kiosztották szombaton este a Filmgalopp díjait a kolozsvári Győzelem moziban. Az alkotókkal beszélgettünk.

Filmgalopp – nyertes filmek alkotói a mikrofon előtt
Foto: Mozizók a Filmtettfeszten
2024 október 7, 11:31

A Filmtettfeszt-Erdélyi Magyar Filmszemle versenyének közönségdíját Eröss Henrietta vehette át Az én lányom című filmjéért, ugyanakkor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elismerését is megkapta. A Nobila Casa által felajánlott különdíjban részesült Kerekes Barbara, aki a versenyprogram három filmjében is szerepelt, valamint Vaida Emánuel operatőr a Narancs című film képi világáért. A háromtagú zsűri – Moldovai Katalin, Szabó R. Ádám és Varga Ferenc – megosztva ítélte oda a Filmgalopp fődíját Makkai Márk Jackpot és Paniti Roland Képzelt faágra száll egy madár című alkotásának, előbbi 300 ezer forintot, utóbbi pedig 700 ezret ért.

A gála után a jelen lévő alkotókkal beszélgettünk; elsőként Eröss Henriettával, aki a Sapientián végezte el az alapképzést, és most kezdte a mesteri másodévet. Az NMHH által felajánlott 200 000 forintos pénzjutalmat azért kapta, mert a zsűri ezt a filmet ítélte a legjobbnak a gyermekvédelem, a családvédelem vagy a tudatos médiafogyasztás témájában. A 10 perces családi drámában Márton és Kriszta egy kisvárosban nevelik hallássérült lányukat, és az iskolaválasztásról vitatkoznak: egyikük a helyi általánost, másikuk a kolozsvári speciális iskolát támogatja. Ő-e a csíkszeredai, vagy pedig a témának vannak ilyesmi vonatkozásai? – kérdeztük Eröss Henriettától.

A zsűri ezúttal kettéosztotta a Filmgalopp fődíját, már ami a Nemzeti Filmintézet által felajánlott 1 millió forintos jutalmat illeti, galopp-csikót viszont mindkét csapat kapott. 300 000 forintot vihettek haza a Jackpot alkotói. A Sapientia EMTE filmszakának hallgatója, Makkai Márk rendezte a filmet, főszereplője pedig egy játékgépfüggő fiatal, aki pénzt akar kérni pultoslány barátnőjétől; indoklásképpen tragikus balkáni gengsztertörténettel áll elő. „Kiváló és erős képi stílusú alkotás, és külön öröm, hogy a humor eszközét is remekül alkalmazza” – szólt a zsűri indoklása. Különlegessége továbbá a projektnek, hogy a Sapientia es a BBTE együttműködésében készült. Molnár Sámuel – aki operatőrként is jegyzi a produkciót – például a BBTE Film, fotó, média szakán végezte az alapképzést, és jelenleg vállalkozásmenedzsment szakon folytatja a mesterit. No de hogyan is alakult a két egyetem közötti párbeszéd a közös jó érdekében? Molnár Sámuel.

A másik Filmgalopp-trófea és az NFI 700 000 forint értékű pénzjutalmának nyertese a Képzelt faágra száll egy madár, amelyet Paniti Roland rendezett, a főszerepét pedig Tompa Eszter alakítja. A zsűri indoklása szerint a film „közhelyek nélkül, egyedi hangvétellel, emlékezetes fő- és mellékszereplőkkel, valamint irigylésre méltó természetességel meséli el történetét”. A 23 perces alkotás a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Film és Média Intézetében készült államvizsgafilmként. A díjat Becsky Tamás vágó, hangmester vette át, aki egy másik filmet rendezőként jegyez, a Kalapács, Kolozsvár, 1972 címűt. De meséljen előbb a líraibb hangvételű alkotásról.

A Sárga Csikó-díjat Damokos Csaba látványtervező vehette át, a Fám Erika-díjat pedig a budapesti születésű Ritter György, Solymár tősgyökeres lokálpatriótája. Ő a pályája során mintegy 450 kritikát írt, ebből 140 írása a Filmtett portálon jelent meg.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Napirenden az újabb béketerv
Hangoló péntek, 2025 november 212025 november 21, 15:19

Napirenden az újabb béketerv

Volodimir Zelenszkij hajlandó tárgyalni az Amerikai Egyesült Államok béketervéről, ezt közölte csütörtökön a Telegramon az ukrán...

Napirenden az újabb béketerv
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hangoló csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Hangoló hétfő, 2025 november 172025 november 17, 09:32

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést

Magyarország válogatottjának nem sikerült kiharcolnia a jövőre esedékes világbajnokság pótselejtezőjébe való bejutást a telt házas...

Egy álommal kevesebb – kollégánkkal értékeltük a magyar–ír mérkőzést
Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szombat, 2025 november 152025 november 15, 11:21

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai

Október harmadik hétvégéjén a Beszterce-Naszód megyei Mezőveresegyházán jártunk, ahol a helyi református templomért, a Dési Református...

Szórványlétben tegnap és ma – egy lelkipásztor tapasztalatai
Hangoló szerda, 2025 november 122025 november 12, 12:19

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott

A pókháló feltárásának híre azután kelt szárnyra, hogy megjelent a tanulmány a Subterranean Biology elnevezésű folyóiratban. A hatalmas...

A felfedezés, amelynek híre sokakat behálózott
Hangoló kedd, 2025 november 112025 november 11, 15:12

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”

Együtt gondolkodás – ez lehetne a jelszava annak a találkozónak, amelyet már másodszor szerveznek meg Fehér megyében tanárok és...

„Nem vagyunk túl sokan és túl keveset találkozunk”
Hangoló hétfő, 2025 november 102025 november 10, 13:56

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society

Tizenegyedszer díjazták a legszebb erdélyi magyar dalt a hétvégén. Az idei kiadásra október 19-ig lehetett jelentkezni. A döntőbe 5...

Itt élnek és dalolnak: Loose Neckties Society
Hangoló péntek, 2025 november 72025 november 7, 09:30

A világot csak úgy lehet értelmezni, ha a múltat nem hagyjuk feldolgozatlanul

Kolozsváron tartották Visky András Illegalisták című új könyvének erdélyi bemutatóját. A kötet egyszerre folytatása és előzménye a...

A világot csak úgy lehet értelmezni, ha a múltat nem hagyjuk feldolgozatlanul