Élő Kolozsvári Rádió

Rangsorolta parlamenti listáit az RMDSZ Kolozs megyei szervezete

Az RMDSZ listáján Kolozs megyéből Csoma Botond és Tasnádi István Szilárd indulhat az első helyen a parlamenti választáson.

Csoma Botond és Tasnádi Szilárd

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 20, 09:14

Kolozsváron csütörtökön ülésezett a Szövetség Megyei Képviselők Tanácsa. A jelöltek bemutatkozása után tartott szavazás eredménye szerint Csoma Botondnak 50-en szavaztak bizalmat a parlamenti képviselői tisztséghez, míg Tasnádi István Szilárd szenátorjelöltet 70-en támogatták az MKT tagjai közül.

Csoma Botond a 96 leadott érvényes szavazat több mint felét szerezte meg. A képviselőjelölt arról beszélt rádiónknak, hogy egy olyan törvénytervezetet szeretne továbbvinni, amely a magánutcák leaszfaltozásának akadályait oldaná fel. Arra is kitért, hogy folytatná frakcióvezetői munkáját és az RMDSZ szóvivőjeként is tovább dolgozna. Hozzátette: a frakcióban az RMDSZ a kisebbségi törvény elfogadását is napirendre szeretné tűzni. Csoma Botond szerint ezt korábban az Ukrajnában kitört háború akadályozta meg, ugyanis ez nem kedvezett a kisebbségi jogok bővítésének. Az új mandátumban azonban a nyelvhasználati jogokat is újragondolnák.

A képviselőjelölti tisztségért, 46 szavazattal, a második helyről indul Geréd Imre. A parlamenti választáson elért eredménytől függően az RMDSZ-nek lehet esélye arra, hogy Kolozs megyéből két képviselőt is delegálhasson a parlamentbe. Geréd Imre korábban ifjúsági szerveteknél tevékenykedett, a kolozsvári önkormányzat képviselője is volt, illetve az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke. Részt vett az Erdélyi Politikai Iskola és az erdélyi Mathias Corvinus Collegium felépítésében.

A szenátori tisztségért szintén ketten jelöltették magukat. A Megyei Képviselők Tanácsa részéről Tasnádi István Szilárd korábbi Kolozs megyei prefektus, jelenlegi alprefektus a 96 érvényes szavazatból 70-et gyűjtött be. Tasnádi István úgy fogalmazott: a vidéki oktatást prioritásként kezelné a parlamentben, de egy élhetőbb Kolozsvárért is szeretne dolgozni. A szenátorjelölt azt mondta: a közlekedés és az árak terén Kolozsvár, a bezzegváros megfulladt a saját sikerében, ezen szeretne változtatni.

Az RMDSZ Kolozs megyéből egy jelöltet tud bejuttatni a parlament felsőházába. Így az MKT rangsorán, második helyen végző László Attila 26 szavazattal nem szerzett befutó helyet. Az MKT ülése előtt László Attila rádiónknak arról beszélt, hogy egyre sürgetőbbé válnak az országban a demográfiai problémák, amelyek megoldásra várnak a következő években. A nyugdíjrendszer és az egészségügy jelentős kihívások elé néz, hiszen súlyos egyenlőtlenség alakul ki hamarosan a munkába állók és a nyugállományba vonulók aránya között. László Attila, a szenátus egészségügyi bizottságának tagjaként az elmúlt mandátumot is értékelte rádiónknak. Azt is kiemelte, hogy Vass Leventével, az RMDSZ korábbi államtitkárával együttműködve, a rezidensképzés törvényének módosításával és a kórházak bevonásával, jelentősen mérsékelni tudták az orvoshiányt, főleg a magyarlakta területeken.

A parlamenti választásokat december elsején tartják. A jelenleg ismert nyilatkozatok alapján a Szociáldemokrata Párt a választások után is a Nemzeti Liberális Párttal lépne kormánykoalícióra, a két párt közötti viszony azonban nem mentes a feszültségektől. Az RMDSZ szóvivője, Csoma Botond az MKT-n arról is beszélt, hogy még nem folytattak tárgyalásokat egyik nagy párttal sem. Hozzátette: amennyiben a Szövetségnek lehetősége nyílik koalícióra lépni, nem biztos, hogy a liberálisokkal teszik azt. Csoma Botond utalt arra is, hogy a liberálisokkal szemben a szociáldemokraták inkább tartották magukat az RMDSZ-el kötött megállapodásokhoz.

Birtalan Albert összeállítása

Ma van a román kultúra napja
Napirend csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 13:01

Ma van a román kultúra napja

Ma van a román kultúra napja, amelyet minden évben Mihai Eminescu költő születésnapján tartanak. A kulturális szféra azonban jelentős...

Ma van a román kultúra napja
Iránon a világ szeme
Napirend szerda, 2026 január 142026 január 14, 15:17

Iránon a világ szeme

Az iráni tüntetéseknek már csaknem 2600 áldozata van – erősítette meg ma az Egyesült Államokban működő HRANA emberjogi szervezet...

Iránon a világ szeme
Tüntetni készülnek az egyetemisták
Napirend szerda, 2026 január 142026 január 14, 15:12

Tüntetni készülnek az egyetemisták

Tüntetést terveznek a kolozsvári egyetemisták csütörtök késő délután a Babeș–Bolyai Tudományegyetem épülete előtt. A megmozdulást...

Tüntetni készülnek az egyetemisták
A Gyermekek Éve 2026 az EREK-ben
Napirend kedd, 2026 január 132026 január 13, 15:58

A Gyermekek Éve 2026 az EREK-ben

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a Gyermekek Évének nyilvánítja. A tematikus év üzenete az, hogy a gyermek „érték,...

A Gyermekek Éve 2026 az EREK-ben
Napirend kedd, 2026 január 132026 január 13, 13:31

Ünnepi istentisztelet a vallásszabadság napján

A vallásszabadság napját ünnepelte ma a Magyar Unitárius Egyház. 1568. január 13-án a tordai országgyűlés foglalta törvénybe a...

Ünnepi istentisztelet a vallásszabadság napján
Napirend kedd, 2026 január 132026 január 13, 13:15

Túlterheltek a hegyimentők

Maximálisan le van terhelve a hegyimentő szolgálat – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak a Salvamont alelnöke, Kovács Zoltán Róbert....

Túlterheltek a hegyimentők
Napirend hétfő, 2026 január 122026 január 12, 16:39

Kik léptek „az Oscar előszobájába”?

Lezárult az idei, a 83. Golden Globe-díjátadó, amelyen az akcióvígjáték Egyik csata a másik után című film nemcsak a legjobb vígjáték...

Kik léptek „az Oscar előszobájába”?
Napirend hétfő, 2026 január 122026 január 12, 15:35

Mától lehet befizetni a helyi adókat Kolozsváron

„Alacsony volt a beszedési arány és nem igazították az értékeket az inflációs rátához” – indokolja a kormány a helyi...

Mától lehet befizetni a helyi adókat Kolozsváron