Élő Kolozsvári Rádió

Mi áll a gyenge pótérettségi eredmények mögött?

Kallós Zoltán tanügyi államtitkár rádiónknak arról is beszélt, hogy miben látná a megoldást.

pótérettségi

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 28, 12:39

Az elmúlt évek egyik leggyengébb eredményét jegyezték az idei pótérettségin. A hllten közzétett eredmények szerint a vizsgázók mindössze 29,3 százalékának sikerült átmenő jegyet szereznie.

Az Edupedu.ro kimutatása alapján évek óta nem volt ilyen gyenge a sikerességi arány. 2017 és 2022 között rendre 30 százalék felett jegyezték az átmenési arányt, két évvel ezelőtt pedig a 32,5 százalékot is elérte. Az ideinél gyengébb eredményt legutóbb 2018-ban jegyeztek, akkor a vizsgázók csupán 26,9 százalékának sikerült a pótérettségije.

„Az alacsony sikerességi arány részben annak is betudható, hogy a nyári érettségi alkalmával az elmúlt 10 év egyik legmagasabb átmenési rátáját sikerült produkálni” – értékelte rádiónknak a pótérettségi fellebezések előtti eredményeit Kallós Zoltán tanügyi államtitkár.

Nagy különbségek fedezhetőek fel az elméleti és a műszaki osztályokban végzett diákok sikerességi rátája között. Országos szinten az elméleti osztályokban 38,3%, míg a műszakit végzett tanulók körében 26,8% az átmenési arány a fellebezések előtti pótérettségis eredményekben – mutatott rá Kallós Zoltán. Hozzátette : az RMDSZ szerint a megoldás az lenne, ha sikerülne bevezetni a differenciált érettségit, a közeljövőben az RMDSZ lépéseket fog tenni ennek bevezetése érdekében.

Riporter: Orbán Szabolcs

Meglátszik a turizmuson az üdülési jegyek csökkentése
Napirend csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 13:08

Meglátszik a turizmuson az üdülési jegyek csökkentése

Jelentősen befolyásolta a foglalások mértékét az vakációs utalványok értékének csökkentése – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak...

Meglátszik a turizmuson az üdülési jegyek csökkentése
Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Napirend szerda, 2025 június 112025 június 11, 15:39

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?

Az egészségük romlásától sem félnek annyira a romániai lakosok, mint attól, hogy az ország belesodródik egy háborúba – derül ki az...

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:49

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról

Július elsejétől liberalizálják az energiapiacot. Ma jár le a szolgáltatóknak adott határidő arra, hogy közöljék ügyfeleikkel, milyen...

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:38

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”

Jelenleg is zajlik a nizzai ENSZ-konferencia, amelynek célja a felmelegedett, szennyezett és túlhalászott óceánok védelme. A tegnap...

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Napirend hétfő, 2025 június 92025 június 9, 07:26

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Tanácsnak, hogy állapítsa meg, Románia nem tett hatékony lépéseket a költségvetési hiány...

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:50

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról

Szombaton kezdődik a csíksomlyói búcsú. Mintegy 300 ezer zarándokot várnak holnap a Hármashalom-oltárhoz. Korodi Attila, Csíkszereda...

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:49

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik

Közel 124 ezer állampolgár írta alá a Declic szervezet petícióját, amelyikben független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését...

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik
Napirend csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 17:58

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?

Nagyon nagy a sókoncentráció a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizében, ökológiai katasztrófához is vezethet. Mircea Fechet...

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?