Élő Kolozsvári Rádió

Elkészültünk a KMN-kirakóssal – így indult a történet

Még a Kolozsvári Magyar Napok záróünnepsége előtt sikerült befejeznünk a puzzle kirakását.

kmn puzzle

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 27, 13:36

Csütörtökön délután, a Kolozsvári Rádió sátránál élő adásban bontottuk ki az ezer darabból álló kirakóst – amelyet a szervezők idén dobtak piacra –, és hozzáfogtunk a különböző részletek egymáshoz illesztéséhez. Vendégünk volt Jánosi Andrea illusztrátor, grafikus, a puzzle alapjául szolgáló festmény készítője és Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, akik hagyták magukat kérdezgetni is.

„Kolozsvár történetét ezernyi apró részlet tette olyanná, amilyennek ma ismerjük. Nincs ez másképp a Kolozsvári Magyar Napok esetében sem. Azok, akik az elmúlt évek során velünk ünnepelték a kincses várost, mind hozzátettek egy-egy kirakóst a közös – legalább 1000 darabos – történetünkhöz. Legyél te az 1001., akivel teljes lesz a kép!” – olvasható a puzzle dobozának hátoldalán.

A kirakósban egyébként Oszkár, a holló, a Kolozsvári Magyar Napok reklámarca is feltűnik, nem is egyszer! Rövid zenei szünet után róla is szó esett vendégeinkkel.

Csütörtökön és pénteken ott maradtunk a Farkas utcában, hiszen továbbra is onnan szólt a Kolozsvári Rádió, majd vasárnap délután folytattuk a kirakózást. Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak az összképhez, remek élmény volt együtt dolgozni!

Ha a méret előnnyé válik
Műsorok csütörtök, 2025 november 62025 november 6, 11:05

Ha a méret előnnyé válik

Diplomáciai nagyüzem zajlott a Távol-Keleten múlt héten. Donald Trump amerikai elnök körútja Dél-Koreában zárult, ahol a kínai...

Ha a méret előnnyé válik
Ők kapták a Kincses Város Kiválóságai díjat
Műsorok csütörtök, 2025 november 62025 november 6, 08:29

Ők kapták a Kincses Város Kiválóságai díjat

Átadták a Kincses Város Kiválóságai díjakat tegnap este Kolozsváron. A gálaesten azokat a meghatározó személyiségeket ismerték el, akik...

Ők kapták a Kincses Város Kiválóságai díjat
Kolozsvári színisek hozták haza az első díjat a kairói fesztiválról
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 17:32

Kolozsvári színisek hozták haza az első díjat a kairói fesztiválról

A legjobb előadásnak járó díjat nyerte el a kolozsvári BBTE Szinház és Film Karának negyedéves színész osztálya a Kairói Nemzetközi...

Kolozsvári színisek hozták haza az első díjat a kairói fesztiválról
November a férfiak egészségének hónapja
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 17:18

November a férfiak egészségének hónapja

A prosztatarák a harmadik leggyakrabban diagnosztizált rákos megbetegedés az EU-ban élő férfiak körében. November a férfiak egészségének...

November a férfiak egészségének hónapja
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 13:58

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért

Mentsük meg a beteg újszülötteket a Nagyváradi Szülészeten! – Ezzel a felhívással fordult a nyilvánosság felé a Bihar megyei Noel...

Ingyenes tesztelést az SMA-mentes generációkért
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 09:49

Alig ültettünk erdőt, pedig lett volna rá pénz

Kétmilliárd eurót kaphatott volna Románia a PNRR-s alapból erdősítésre és vízügyi beruházásra. A Helyreállítási és...

Alig ültettünk erdőt, pedig lett volna rá pénz
Műsorok szerda, 2025 november 52025 november 5, 09:45

Őszi kibontakozás Németalföldön

Vékony, 15 ezer voks alatti különbséggel előzte be a D66 liberális formáció a tavaly kormányalakító szélsőjobbos Szabadságpártot a...

Őszi kibontakozás Németalföldön
Műsorok kedd, 2025 november 42025 november 4, 17:37

Hétvégi program? Kaláka Kidében!

Kaláka lesz a Kolozs megyei Kidében a hétvégén: az úgynevezett gabonás tetejét fedik újra szalmával. Mi ez a gabonás és kiket várnak a...

Hétvégi program? Kaláka Kidében!