Élő Kolozsvári Rádió

Koltai Róbert filmes arcai – a történetmesélő, Gyuszi bácsi, Csocsó meg a többiek

Koltai Róbert szereti, ha a környezete jól érzi magát – legyen az egy asztaltársaságban, egy színészklubban vagy akár a színpadon, önálló est keretében. A kötöttségeket viszont egyáltalán nem szereti.

Koltai Róbert és Gaál Ildikó
Foto: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 augusztus 16, 14:15

A Koltai 80 – Filmeskönyv szolgáltatta ezúttal az apropót, hogy onnan folytassuk a beszélgetést, ahol tavaly októberben a Donát úti stúdióban abbahagytuk.

Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és párja, Gaál Ildikó rendező az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent kötetüket kísérték el a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre. A Filmeskönyv tavaly novemberben, Koltai Róbert születésnapjára jelent meg, különlegessége pedig, hogy a neves művész filmes tevékenységét tárja a nagyközönség elé – „mintegy 15 filmjét és az elmúlt közel 30 évet ölelve át”.

Gaál Ildikó kötetében mások mellett Bunyik Béla, Darvas Ferenc, Dés László, Grecsó Krisztián, Kern András, Miklós Mari, Vámos Miklós és Nógrádi Gábor is megszólal. Meg persze az ünnepelt, Koltai Róbert is, aki ezúttal, a Kolozsvári Rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott: történetmesélőnek tartja magát, aki szereti, ha a környezete jól érzi magát – legyen az egy asztaltársaságban, egy színészklubban vagy akár a színpadon, önálló est keretében. A kötöttségeket viszont egyáltalán nem szereti.

Én egy történetet szeretek elmesélni, ha már úgy alakult, és ez többször sikerült. Ehhez a történethez pedig nagyon fontos, hogy legyen körülöttem egy csapat, akik elhiszik, amit mondok, szeretik, amit mondok, akik nevetnek, és ha kell, akkor sírnak… Nekem ez a film tulajdonképpen.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”
Arcél csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 15:16

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”

„Hihetetlenül szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam az életben, akik megfogták a kezemet, vittek, és jó tanácsokkal láttak...

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Arcél kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Arcél csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 16:25

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”

A 36. Mladifest egyik szlovák tolmácsával, Merkovic Olgával családi kötődéseiről, munkájáról, a szlovák nyelvről és a magyar...

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről
Arcél csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 17:07

Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről

A Kolozsvári Magyar Napok élmények kincsesbányája a rádiósok számára is. Ilyenkor kiköltözünk a Farkas utcába és a Törökvágásra, a...

Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről
Arcél csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 17:07

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben

A Mladifest évente több 10 ezer embert, és köztük rengeteg fiatalt vonz Medjugorjéba a világ minden tájáról. Kollégánk a Szatmári...

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben
Arcél csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Arcél péntek, 2025 július 112025 július 11, 08:28

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben

A székelyudvarhelyi Dávid Botond olyan világot álmodott, amelyben jól megférnek egymás mellett a különböző népek, nemzetiségek. GeoFolk...

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
Arcél péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:46

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”

Júdás szerepében Szemenyei János Artisjus-díjas magyarországi színész, énekes, zeneszerző lépett színpadra június 12-én a Kolozsvári...

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”