Élő Kolozsvári Rádió

Énkeresés székelységen innen és túl, no

Figyelem: illuzióromboló történet következik! Mit jelent a 21. században székelynek lenni? Hogyan látja ezt egy városról falura költöző fiatal? Zsidó Ferenc A fák magukhoz húzzák az esőt című könyvéről beszélgettünk a Kontűrben.

A fák magukhoz húzzák az esőt

Szerkesztő: kristalybea, 2024 augusztus 14, 14:47

Idén jelent meg a Gutenberg Kiadó gondozásában, Zsidó Ferenc A fák magukhoz húzzák az esőt című regénye. A szerző könyvében a modernkori székelységről ír, nagyjából tíz évvel ezelőttre repít vissza bennünket a történet, és bár a bemutatott útvégi, elnéptelenedett település, amelyet megismerhetünk, nem létezik, a vázolt helyzetek nagyon is valóságosak.

Anti, a regény főszereplője egyfajta antihős – vallja már rögtön a könyv fülszövege is. Megelégelve városi mindennapjait kiköltözik nagyapja örökébe, hogy végre igazi székely életet éljen. De mit jelent az igazi székelység? Hogyan látja egy városi fiatal? Miként alakul át egy nemzet karakterisztikája?

A szerzővel a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Márton Evelin beszélgetett.

Zsidó Ferenc könyve a szerző elmondása szerint földhözragadt, realista módon mutatja be napjaink székelységének dilemmáit. Nem hiányzik belőle a humor, a szerző sokszor beszélteti szereplőit, a rövid darabos párbeszédek során, sajátos nyelvi humort vázolva fel. A történet szerint Anti egy sokszor fájdalmas beavatási szertartáson esik át, és hogy igazi székellyé válik-e, befogadja-e a falusi közösség, az kérdéses.

Bár a könyv főszereplője Anti, megtörténhet, hogy az olvasó hamarabb szereti meg szomszédját, Biró Jánost, az öreg székelyt, aki sokszor kétértelmű bölcsességeivel vezetgeti a városi ficsúrt. Az ő szálán keresztül pedig egy másik jelentést kérdést is boncolgat a szerző: mi történik az elnéptelenedő falvak öregjeivel?

Zsidó Ferenccel a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten találkozhatott a közönség, ekkor beszélgettünk vele.

Összeállította: P. Kristály Bea

Itt tartunk – Egy százalék indián
Kontűr szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:37

Itt tartunk – Egy százalék indián

Haton ülnek egy nappaliban, barátjuk temetése után. Ez nem egy szokásos tor, inkább kapcsolataik, önmaguk kegyetlen, máskor kínos elemzése....

Itt tartunk – Egy százalék indián
A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Kontűr kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 15:19

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés

Miklós Ádám dokumentumfilmje két szerfüggő fiatal felépülésének első másfél évét mutatja be, amelyben terápiás módszerként a...

A gyógyulás útján – őszinte és empatikus film a Mélypont érzés
Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:22

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó

„Szeretem az időnek, a történelemnek a különböző kitüremkedéseit” – állítja Szabó Róbert Csaba, a Pokoltó című regény...

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó
Kontűr hétfő, 2025 június 162025 június 16, 13:42

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó

Mihez kapcsolódjanak vagy mitől határolódjanak el a mai fiatalok? Milyen értékrend képviselheti őket? Slawomir Mrozek Tangó című...

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó
Kontűr kedd, 2025 május 272025 május 27, 14:05

Harag György hagyatéka

Harag György rendező a folyamatos kísérletezés, megújulás színházi rendezője volt. A legnagyobbak közé tartozott, bár a romániai...

Harag György hagyatéka
Kontűr szerda, 2025 május 212025 május 21, 14:43

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében

Műalkotásokkal támasztjuk alá azt a pszichológiai előfeltevést, miszerint a titkok, félelmek, féltékenységek, nárcisztikus...

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében