Élő Kolozsvári Rádió

Ezer felperes és elázott élő-városnév flashmob

Cluj fejjel lefele

Cluj fejjel lefele

Ezer felperest szeretne a Minority Rights egyesület által indított perhez csatlakoztatni június elsejéig a Musai-Muszáj, Kolozsvár valós multi- és interkulturalizmusáért küzdő civil mozgalom.

Bethlendi András a Kolozsvári Rádiónak elmondta:

„A perhez való csatlakozás fázisába érkeztünk. Eddig leadtunk több mint kétezer kérvényt a városházára. Magánszemélyek egyenként kérvényezték, hogy kitegyék a három nyelvű helységnévtáblát. Ezeket visszautasította a polgármesteri hivatal. Most arra biztatjuk az embereket, arra törekszünk, hogy június elsejéig ezer felperest állítsunk az ügy mellé.”

A Musai-Muszájosok szokásos csütörtöki flashmobjukon ezúttal Kolozsvár főterén színes pólókba öltözve, a kockakőre feküdve alakították ki a város nevét három nyelven. Kevesen voltak, közben esett az eső. Az eredeti elképzelés szerint a városneveket egyszerre, a magyar, román és német zászló színeiben alakították volna ki. Kevesen gyűltek össze, ezért gyakorlatilag ugyanaz a néhány ember váltott pólót és rajzolta ki többé kevésbé olvashatóan a Kolozsvár-Cluj-Klausenburgot.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 május 15, 11:09 / actualizat: 2015 május 15, 14:51

Hányféle erdélyi zene létezik?
Sétatér szerda, 2026 június 32026 június 3, 16:59

Hányféle erdélyi zene létezik?

A Sétatér hallgatói már megszokhatták, hogy néha fiatalok készítik műsorunkat: olyan témákat dolgoznak fel, amelyek őket érdeklik, és...

Hányféle erdélyi zene létezik?
Ruanda, Afrika: szeretet és sárkunyhók – és utána?
Sétatér szerda, 2026 április 12026 április 1, 17:11

Ruanda, Afrika: szeretet és sárkunyhók – és utána?

Egy dal kellett, hogy kapcsolatba kerüljünk két önkéntessel, akik Magyarországról Afrikába mentek, utcagyerekeknek segíteni: Tóth Szabi...

Ruanda, Afrika: szeretet és sárkunyhók – és utána?
Szorongás ellen: sport, kapcsolatok, beszélgetések
Sétatér szerda, 2026 március 252026 március 25, 17:23

Szorongás ellen: sport, kapcsolatok, beszélgetések

Be kell vallanom: nem szorongok a háború miatt. Követem a híreket, és földhözragadtan érdekel az, ami itthon történik. Talán épp ez az...

Szorongás ellen: sport, kapcsolatok, beszélgetések
Hogyan neveljünk olimpiai bajnokot?
Sétatér péntek, 2026 március 202026 március 20, 17:15

Hogyan neveljünk olimpiai bajnokot?

Sok szatmári gyerek életében játszott fontos szerepet a vívás. Nővérével együtt Muzsnay Lilla is vívott. Végül országos...

Hogyan neveljünk olimpiai bajnokot?
Sétatér csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 15:26

Miért érdekli a húszéveseket az etnikai megkülönböztetés?

Kolozsváron, a városi fociderbi után ismét a lovak nyelveként emlegette valaki a magyart, és felszólította a magyarul beszélő fiatalokat,...

Miért érdekli a húszéveseket az etnikai megkülönböztetés?
Sétatér szerda, 2026 január 282026 január 28, 17:39

Máramarosszigetről, a Holokauszt emléknapja tiszteletére

A Vörös Hadsereg január 27-én szabadította fel – 81 évvel ezelőtt – az Auschwitz-Birkenau haláltábort. Ezt a napot nyilvánította az...

Máramarosszigetről, a Holokauszt emléknapja tiszteletére
Sétatér szerda, 2026 január 212026 január 21, 18:04

Dégi L. Csaba: Nemzetközi képviselettől az otthon-érzésig

Az Európai Rákszervezet – rövidítve az ECCO – történetében először választott kelet-európai elnököt. Dégi László Csaba...

Dégi L. Csaba: Nemzetközi képviselettől az otthon-érzésig
Sétatér szerda, 2025 november 192025 november 19, 15:15

A nemezhez hasonlít a barlangi „pókháló”

Biológiai csodát ismerhetünk meg műsorunkban: pókok ezrei hozták létre azt a szövetszerű anyagot, amelyet már félek is pókhálónak...

A nemezhez hasonlít a barlangi „pókháló”