Élő Kolozsvári Rádió

Miért nem volt egységes a román érettségi dolgozatok megjelölése?

Kolozs megyében senkinél nem jelenik meg, hogy nem anyanyelvi beszélő, míg más megyékben igen.

román érettségi
Foto: Cristian Nistor/Agerpres

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 július 2, 15:22 / actualizat: 2024 július 2, 17:26

Kolozs megyében nem szkennelték újra a kisebbségi diákok román nyelv és irodalom vizsgatételeit, így utólag sem jelölték a lapokon azt, ha a vizsgázók nem anyanyelvi szintű ismerői a román nyelvnek – erősítette meg rádiónknak a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Kerekes Adelhaida.

Ezt azzal indokolták, hogy az érettségit szervező megyei bizottság nem kapott hivatalos átiratot olyan utasításról, miszerint jelölni kellene a tételeket. Kerekes Adelhaida szerint, így a javítótanárok jóindulatán múlik, hogy miként pontozzák a Kolozs megyei kisebbségi diákokat.

Kallós Zoltán tanügyi államtitkár rádiónknak elmondta, javaslatot tett a megyei bizottságoknak arra, hogy jelöljék a kisebbségi diákok román nyelv és irodalom dolgozatait, ugyanis a törvény ezt nem tiltja, és nem is kötelezi. Hozzátette: több tájékoztatást is tartottak az érettségit megelőzően a bizottságok számára.

A dolgozatok jelölését olyan megyékben is megtették, ahol a magyarság aránya például nem magas, Fehér megyében is így jártak el a kisebbségi diákok esetében. Kallós Zoltán szerint Kolozs megyéből azonban nem érkezett időben olyan jelzés, ami arra utalt volna, hogy nem támogatnák a dolgozatok megjelölését.

Az érettségit szervező Kolozs megyei bizottság tagja volt Török Ferenc, korábbi főtanfelügyelő-helyettes, jelenlegi tanfelügyelő.

A sajtóban hetekkel az érettségi előtt közbeszéd tárgya volt a kisebbségi diákok vizsgadolgozatának javítása. A Romániai Pedagógusok Szövetsége az Országos Diszkriminációellenes Tanács javaslatát is kikérte, mivel úgy látták, az esélyegyenlőség kárára megy az, ha a magyar diákoktól is anyanyelvi szinten várják el a román nyelv ismeretét. A Diszkriminációellenes Tanács meg is erősítette ezt az álláspontot. Kallós Zoltán tanügyi államtitkár a Transtelexnek még június 17-én nyilatkozott arról, hogy lát rá esélyt, hogy a magyar tagozatos érettségizők román dolgozatait olyan tanárok javítsák, akik magyar tagozaton tanítanak.

Az érettségit szervező Kolozs megyei bizottság tagja, Török Ferenc rádiónk megkeresésére azt mondta, nem volt benne abban a WhatsApp-csoportban, amelyben Kallós Zoltán államtitkár a korábban említett javaslatot leírta.

Kolozs megyében egyetlen vizsgaközpontban sem jelölték meg a magyar diákok dolgozatait. Bihar megyében a Maszol szerint van olyan iskola, ahol azért nem jelölték meg a dolgozatokat, mert nem volt egyértelmű az erről szóló utasítás, vagy nem is tudtak róla, míg másutt éltek a lehetőséggel. Több más megyében, ahol számottevő magyarság él, azonban ellátták jelöléssel a dolgozatokat. Jelenleg azok a magyar diákok kerültek rossz helyzetbe, akiknek nem jelölték a dolgozatán, hogy a román nyelvet nem anyanyelvi szinten beszéli.

Birtalan Albert

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 16:18

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök megkezdte a hivatalos tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel az új kormány megalakításáról....

Kormányalakítási egyeztetéseket kezdett Eugen Tomac
Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 15:58

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben

XIV. Leó pápa hétfőn történelmi jelentőségű beszédet mondott a spanyol parlamentben, első pápaként szólva a törvényhozás tagjaihoz....

Történelmi jelentőségű beszédet mondott XIV. Leó a spanyol parlamentben
Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Napirend hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:20

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ

Második alkalommal hirdetett tankönyvszerzői képzést tanárok számára az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A program célja korszerű...

Újabb tankönyvíró programot hirdetett az RMDSZ
Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 16:02

Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei

Nicușor Dan szerint a korábbi kormánykoalíció pártjai közötti feszültségek odáig fokozódtak, hogy ‘számos politikus’...

Elemző: a kormánycsapat összetételétől függnek Tomac esélyei
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 13:57

Az RMDSZ később dönt arról, hogy támogat-e egy Tomac-kormányt

Nicusor Dan államfő csütörtök este a Cotroceni palotában jelentette be, hogy Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt bízta meg...

Az RMDSZ később dönt arról, hogy támogat-e egy Tomac-kormányt
Napirend péntek, 2026 június 52026 június 5, 08:40

Mi a jelentősége Eugen Tomac jelölésének?

Eugen Tomac tiszteletbeli tanácsadót bízta meg Nicușor Dan államfő a kormányalakítással. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott...

Mi a jelentősége Eugen Tomac jelölésének?
Napirend csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:15

„Magyarország szíve ott dobban minden magyarban”

Katonai díszünnepséggel kezdődött a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezés Budapesten. Magyar Péter miniszterelnök a nemzeti...

„Magyarország szíve ott dobban minden magyarban”
Napirend csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 15:25

Tánczos Barna szerint fenn kell tartani az árrésstopot

A magas inflációs nyomás miatt továbbra is elengedhetetlen az alapvető élelmiszerek árréskorlátozásának fenntartása – nyilatkozta...

Tánczos Barna szerint fenn kell tartani az árrésstopot