Élő Kolozsvári Rádió

Nem engedik el a kezüket

A legutóbbi pályázat kiírásakor az E-MIL úgy döntött, nem csak díjazza a legjobb jelentkezőket, hanem a későbbiekben is figyel rájuk, vagyis tehetséggondozással is foglalkozik. 

2024 június 12, 11:00 / actualizat: 2024 június 12, 14:40

Méhes György Tehetségkutató Pályázat

A legutóbbi kiírás plakátja

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája kiemelt fontosságú tevékenységének tartja a Méhes György Tehetségkutató Pályázatot, amelyet Nagy Elek üzletember, Méhes György Kossuth-díjas író fia, az utóbbi két évben pedig a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány támogat.

A legutóbbi pályázat kiírásakor az E-MIL úgy döntött, nem csak díjazza a legjobb jelentkezőket, hanem a későbbiekben is figyel rájuk, vagyis tehetséggondozással is foglalkozik.

Idén 67 településről 163 pályázat érkezett, mintegy 55 általános, középiskolai és egyetemi intézményből. Két kategóriát hirdettek meg: a junior kategóriába a 13 és 16 év közötti korosztályt sorolták, a senior kategóriába pedig a legtöbb 25 éves fiatalokat. Állandó romániai lakhelyű, kötettel még nem rendelkezők jelentkezését várták. Vers és próza kategóriában hirdették meg a pályázatot, a díj pedig nagyon szép összeg: a seniorok esetében 3000, 2000 és 1500 lej, a junioroknál pedig 1500, 1000, illetve 500 lej.

A szövegeket egy háromtagú zsűri értékelte, tagjai: Márton Evelin író, szerkesztő, a zsűri elnöke, Borsodi L. László költő, irodalomkritikus és Sánta Miriám költő.

Megvannak a győztesek, akik a díjukat a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten vehetik át, június 29-én 12 órakor Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A díjazottak teljes listáját itt olvashatják, illetve az Erdélyi Magyar Írók Ligája Facebook-oldalán.

Kik írnak? Miről írnak? Hogy írnak? Miben áll a díjazást követő tehetséggondozás? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Kontűrben Márton Evelin író, szerkesztővel, a zsűri elnökével, és Demeter Zsuzsa irodalomtörténész, szerkesztővel, az E-MIL titkárával.

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa

 

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
Kontűr kedd, 2025 július 222025 július 22, 15:24

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író, műfordító volt idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik díszvendége, a közönség...

Érteni és érinteni – Szabó T. Anna világában sétálunk
„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Kontűr szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete

120 éve született József Attila költő. André Ferenc kezdetben ódapályázatra írt versei végül kötetté gyarapodtak, a Százhúsz...

„te költészet kurva-árva-kölyke” – André Ferenc új kötete
Mit láthatott a Magura? – Pokoltó
Kontűr kedd, 2025 július 152025 július 15, 11:22

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó

„Szeretem az időnek, a történelemnek a különböző kitüremkedéseit” – állítja Szabó Róbert Csaba, a Pokoltó című regény...

Mit láthatott a Magura? – Pokoltó
Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó
Kontűr hétfő, 2025 június 162025 június 16, 13:42

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó

Mihez kapcsolódjanak vagy mitől határolódjanak el a mai fiatalok? Milyen értékrend képviselheti őket? Slawomir Mrozek Tangó című...

Miben higgyünk, mi ellen lázadjunk? – kolozsvári Tangó
Kontűr kedd, 2025 május 272025 május 27, 14:05

Harag György hagyatéka

Harag György rendező a folyamatos kísérletezés, megújulás színházi rendezője volt. A legnagyobbak közé tartozott, bár a romániai...

Harag György hagyatéka
Kontűr szerda, 2025 május 212025 május 21, 14:43

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében

Műalkotásokkal támasztjuk alá azt a pszichológiai előfeltevést, miszerint a titkok, félelmek, féltékenységek, nárcisztikus...

Mindenki reméli, hogy nincsenek csontvázak a szekrényében
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Kontűr kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában