Élő Kolozsvári Rádió

Négy év után visszajutott a Máramaros megyei tanácsba az RMDSZ

Pintér Zsolt megyei elnök ezt tartja legnagyobb eredménynek.

Négy év után visszajutott a Máramaros megyei tanácsba az RMDSZ

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 11, 17:16

A szavazatok jelenlegi feldolgozottsága szerint az RMDSZ két jelöltje is része lesz a Máramaros megyei tanácsnak.

Ezt a legnagyobb eredménynek tekinti a Máramaros megyei RMDSZ elnöke, Pintér Zsolt, aki rádiónknak elmondta, hogy a megye magyar közössége mellett a román és roma lakosság is támogatta szavazataival az RMDSZ Máramaros megyei szervezetét.

„Van több település, ahol megduplázódott, vagy még annál több szavazatot is sikerült összegyűjteni, mint ezelőtt négy évvel. Én úgy gondolom, hogy a máramarosi magyarok erőre kaptak” – fogalmazott Pintér. Három évnyi munka eredményeként értékelte, hogy visszajutottak a Máramaros megyei tanácsba. Emellett sokat nyitottak a románság felé, hiszen egy helyi elöljáró nemcsak a magyarságért dolgozik – mondta.

Összesen hét településen, köztük Nagybányán indítottak polgármesterjelöltet – Pintér szerint pontosan azért, hogy a közösségek lássák, hogy van egy arc a lista mögött. Úgy gondolja, sokat segített, hogy volt megyei tanácselnökjelölt is (aki ő maga volt).

A megyei elnök elmondta, megérezték, hogy az elmúlt négy évben nem voltak jelen a Máramaros Megyei Tanácsban, mivel nem voltak ott, ahol a megye településeire figyelnek. A közösség nagyon jó, de azt szeretnék, hogy jól fejlett településeken éljenek – fogalmazott Pintér Zsolt.

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket