Élő Kolozsvári Rádió

Szeben megyében hét településen lesznek RMDSZ-es tanácsosok

Négyben az RMDSZ-es tanácsos lehet a mérleg nyelve, ezt mindenképp ki fogják használni - mondta rádiónknak Orosz Csaba.

Orosz Csaba Szeben megye RMDSZ

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 11, 14:04

A Szeben megyei RMDSZ hét településen indított jelölteket. Erzsébetvároson, Kiskapuson és Bürkösön is sikerült megtartani az önkormányzati képviseletet, utóbbiban a magyarság aránya alig 3 százaléknyi. Medgyes, Vízakna és Balázstelke önkormányzataiba is sikerült visszajuttatni az RMDSZ jelöltjeit – jelentette ki rádiónknak a Szeben megyei RMDSZ elnöke, Orosz Csaba.

A szövetség megyei tanácsosi listát is állított, amely az eddigi eredmények szerint 2 százalék körüli eredményt érhetett el. A megye lakosságának 1,8 százaléka magyar. Ez nem elég a bejutáshoz, de meg akarták adni az esélyt mindenkinek, hogy magyar jelöltekre szavazzon a megyei listán is – mondta Orosz Csaba.

Az eddigi adataik szerint a hét településből négyben az RMDSZ-es tanácsos lehet a mérleg nyelve, ezt mindenképp ki fogják használni – tette hozzá a megyei elnök. Emellett Küküllőalmáson, ahol két tanácsos is lesz, nagy esély van arra, hogy alpolgármestert is állítsanak.

„Ki fogjuk használni azt, hogy ott leszünk az önkormányzatukban, és persze a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva fogunk dolgozni. Mindenhol olyan jelöltjeink jutottak be, akik jól felkészült emberek, akik jól teljesítettek eddigi szakmájukban is. Azon leszünk, hogy az ottani kis magyar közösségnek az érdekeit képviseljük elsősorban az egyházainkat, azokat a kis intézményeinket, amelyek működnek. Nagy hangsúlyt fogunk fektetni arra, hogy a magyar identitást tovább lehessen fenntartani ezeken a településeken” – mondta még Orosz Csaba.

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket