Élő Kolozsvári Rádió

Nemzetközi siker a kolozsvári közgazdászhallgatóknak

Első és harmadik hellyel tértek haza Bécsből.

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 15, 18:05

Az Orient csapat

Újabb nemzetközi esettanulmány-versenyen szereztek előkelő helyezést a BBTE közgazdász hallgatói. A kolozsvári csapatok ezúttal Bécsben, kiemelkedő teljesítményt nyújtva, a dobogó legmagasabb, valamint harmadik fokára is felállhattak.

A bécsi Modul Egyetem és az MCC nemzetközi esettanulmány-versenyét, a Modul Business Championshipet május 9-e és 11-e között szervezték meg. A verseny tematikája az osztrák állami vasút versenyképességének megtartása és növelése volt más tömegközlekedési ágazatokhoz képest. A csapatok különböző jegycsomagok létrehozását javasolták, azonosítva a főbb célcsoportokat.

A kolozsvári csapatok felkészülését az egyetem több oktatója koordinálta. Dr. Szász Levente egyetemi tanár, a BBTE rektorhelyettese elmondta, elég hosszas felkészülés volt:

A Locomotiv GMT csapat

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézetét a bécsi döntőben két háromfős csapat képviselte.

Az elsőéves hallgatókból álló Lokomotiv GTM csapat a döntőben harmadik helyezést szerzett. A mesterszakos hallgatók alkotta Orient csapat a dobogó legfelső fokára állhatott a végső döntőben, ezáltal egy kínai tanulmányutat nyertek. A győztes Orient csapat egyik tagja, Pastor Kende-Ferenc:

Riporter: Birtalan Albert

Elindul a FIV 2025 lombikbébiprogram
Napirend csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 14:48

Elindul a FIV 2025 lombikbébiprogram

Október 20-ától lehet jelentkezni a FIV 2025 elnevezésű lombikbébiprogramra – jelentette be a Munkaügyi, Családügyi, Ifjúsági és...

Elindul a FIV 2025 lombikbébiprogram
Csökkenhet-e a közeljövőben az infláció?
Napirend csütörtök, 2025 október 162025 október 16, 12:45

Csökkenhet-e a közeljövőben az infláció?

9,88 százalékos volt szeptemberben Romániában az infláció, ez 0,03 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest. A nyáron egyből...

Csökkenhet-e a közeljövőben az infláció?
Új zöld folyosó Kolozsváron
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 17:55

Új zöld folyosó Kolozsváron

A Rózsák parkját, a Malomárkot és a Monostori negyedet egységes zöld útvonalba köti majd össze az a projekt, amelyet nemrég hagyott jóvá...

Új zöld folyosó Kolozsváron
Elkezdődött a jelentkezés a Bölcs Diákok vetélkedőre
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 15:12

Elkezdődött a jelentkezés a Bölcs Diákok vetélkedőre

A Communitas Alapítvány és a Kolozsvári Református Kollégium a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben 16. alkalommal szervezi meg a...

Elkezdődött a jelentkezés a Bölcs Diákok vetélkedőre
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 10:32

Mivel eszik az AI-gyárakat?

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az innováció előmozdítása érdekében hat új mesterségesintelligencia-gyár létesül az unió...

Mivel eszik az AI-gyárakat?
Napirend szerda, 2025 október 152025 október 15, 10:24

Megerősítik a talajt a rónaszéki beomlott bányánál

Rónaszéken elkezdődött a talajmegerősítés a beomlott régi Ferdinánd sóbánya területén. A Máramaros megyei településen júliusban...

Megerősítik a talajt a rónaszéki beomlott bányánál
Napirend kedd, 2025 október 142025 október 14, 16:08

Mivel magyarázható az AUR népszerűsége?

Ha most rendeznék a választásokat az AUR szinte kormányzó többséghez jutna. Csupán egy kisebb pártra lenne csak szüksége ahhoz, hogy...

Mivel magyarázható az AUR népszerűsége?
Napirend kedd, 2025 október 142025 október 14, 16:02

Csoma Botond: több megyében megszűnne a magyar képviselet a törvényhozók számának csökkentésével

Több megyében is megszűnhet a magyar képviselet, amennyiben a kormány elfogadja a törvényhozók létszámát csökkentő javaslatot –...

Csoma Botond: több megyében megszűnne a magyar képviselet a törvényhozók számának csökkentésével