Élő Kolozsvári Rádió

Nehéz helyzetben a hazai méhészek

Méhcsaládonként 25 lejjel támogatja a romániai méhészeket a kormány. Egy rádiónknak nyilatkozó méhész szerint az ágazat jelenleg olyan súlyos problémákkal küzd, amelyekre nem képes megoldást nyújtani egy ilyen szerény összeg.

A kormány által elfogadott sürgősségi rendelet szerint méhcsaládonként 5 eurónak megfelelő 25 lejes összeggel segítenék ki az igénylőket. A kormány majdnem 60 millió lejt különített el erre a célra, amelyből mintegy 2 millió 400 ezer méhcsalád támogatását tudnák fedezni. Az összeget olyan magán- vagy jogi személyek igényelhetik, akinek méhcsaládjai szerepelnek a Mezőgazdasági Regiszterben, illetve a megyei állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában. További feltétel, hogy az igénylő tagja legyen valamelyik méhészeti társulásnak, amely igazoló dokumentumot állíthat ki a méhészettel való foglalkozásról. Az elfogadott kérések után járó támogatást 2024. június 30-ig utalják át a méhészek bankszámlájára.

A támogatás összege nem sokra elég egy olyan helyzetben, amikor a nagybani felvásárlók nem érdeklődnek a romániai termelők méze iránt. A piac telítettnek látszik, és a felvásárlási ár is nagyot zuhant – mondja Krizsán Tibor, harasztkereki méhész. Az elmúlt három évet értékelte a legnehezebbnek az ágazaton belül, ezen úgy próbált túllendülni, hogy a közvetlen fogyasztókat célozta meg termékeivel.

A romániai mézpiac telítettségét a keletről beáramló olcsóbb termékek okozzák. Az országba a legnagyobb mennyiségben Ukrajnából és Kínából érkezik méz – erről számolt be rádiónknak Magyar Lóránd parlamenti képviselő.

A nagybani felvásárlók előnyben részesítik a keleti mézet, mivel az olcsóbb. A romániai termelők azonban az EU-s szabványoknak megfelelve nem tudják olcsóbban kínálni a saját termékeiket. A hazai méhészeket viszont nagyobb összeggel kellene kárpótolni a kormány által jóváhagyott méhcsaládonkénti 25 lejes összegnél – hangsúlyozta rádiónknak Magyar Lóránd parlamenti képviselő.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 március 8, 15:17

Etichete:
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”