Élő Kolozsvári Rádió

„Egészséges családorvosi hálózat nélkül a nemzet beteggé válik”

A Kolozs Megyei Egészségbiztosító Pénztár székháza előtt tiltakoztak ma délelőtt a háziorvosok az új elszámolási rendszer ellen, ami kevesebb bevételt jelentene számukra a biztosítóház részéről. Mindez a rendelők fenntartását is veszélybe sodorja.

Fotó: Birtalan Albert

Megbecsülést akarunk! Mások mellett ezt skandálta az a mintegy 200 háziorvos és járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvos, akik ma délelőtt tiltakoztak a Kolozs Megyei Egészségbiztosító Pénztár épülete előtt transzparensekkel. A tüntetők tábláin az állt, hogy nem hajlandóak aláírni a csődöt jelentő szerződést, követelték a kormánytól, hogy ne öljék meg a háziorvosi hálózatot. Egy másik táblán az állt: egészséges családorvosi hálózat nélkül a nemzet beteggé válik.

A kolozsvári tüntetők azt kifogásolták, hogy az egészségbiztosító által javasolt összegek jelentősen elmaradnak a tavalyi díjakhoz képest, a háziorvosok ezért kilátásba helyezték, hogy február elsejétől nem kötnek szerződést a pénztárral, ezzel próbáltak nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Amennyiben a háziorvosok beváltják a fenyegetésüket, úgy már a következő hónaptól megszűnnének az ingyenes konzultációk, ezenfelül ártámogatott gyógyszerek felírására sem lenne lehetőségük, és arra sem lesz lehetőségük, hogy vizsgálatokra küldjék a betegeket.

A háziorvosok a tervezet visszavonását követelik a kormánytól. Mindemellett tegnap este Marcel Bolos pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a pontértékek a tavalyi szinten maradnak.

A Kolozsváron szervezett tiltakozásról Birtalan Albert összeállítását a lejátszóra kattintva meghallgathatják.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 január 18, 14:29

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak