Élő Kolozsvári Rádió

Miért nem mennek el a diákok vizsgázni?

A diákok országos vizsgákról való távolmaradási okait vizsgálta az oktatási minisztérium.

A jelentés közzétételét követően a szaktárca a jelenség visszaszorítását célzó intézkedések bevezetésére utasította a tanintézeteket a tanfelügyelőségeken keresztül.

Az oktatási miniszter, Ligia Deca szerint ez az első jelentés, amely a jelenség okait vizsgálja. „Egy igen összetett jelenséggel állunk szemben, amelyet számtalan tényező befolyásol” – idézte a tárcavezetőt a minisztérium közleménye. A tanfelügyelőségeknek küldött átiratban egyebek mellett az szerepel, hogy a tanintézeteknek heti rendszerességgel felzárkóztató órákat kell tartaniuk azoknak a végzős osztályokba járó – tehát képességfelmérő vizsgára vagy érettségire készülő – tanulóknak, akiknek az előző tanévben a tanulmányi átlaga nem érte el a 7-es osztályzatot. Emellett figyelemmel kell követniük a tanulók hiányzásait, és intézkedéseket kell hozniuk a tanórákról való távolmaradás megelőzésére, illetve visszaszorítására. A szülőket folyamatosan tájékoztatni kell a tanulók hiányzásairól, sok hiányzás esetén pedig a gyermekvédelmi szakszolgálatot is értesíteni kell a helyzetről.

A diákok közoktatásban való részvételének ösztönzési lehetőségeiről a BBTE oktatóját, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács elnökét, András Szilárdot kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 január 12, 16:56

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak