Élő Kolozsvári Rádió

A PISA-tesztek gyenge eredményeiről

A hazai diákok matematikából, szövegértésből és természettudományi készségekből egyaránt kisebb pontszámot értek el a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez tartozó országok átlagánál.

Matematika kategóriában a romániai diákoknak 51%-a érte el az alapszintet, miközben az átlag 69%.

A szövegértési alapszintet 58 százalékuk érte el. A természettudomány kategóriában az alapszintet 56%-nak sikerült elérni. A felmérésben 260 romániai iskola 15 éves diákjai vettek részt. Tanintézményenként két felmérést végeztek, 83%-ot román, 17%-ot magyar nyelven. A PISA-felmérést háromévente végzik, legutóbb 2021-ben kellett volna megtörténnie, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották. A 2022-es eredmények nagyon hasonlóak a 2018-ban elértekhez. A szövegértés és a természettudományos készségek esetében tíz éve stagnálnak az eredmények, matematikából idén valamivel alacsonyabb volt az átlag, mint 2012-ben és 2015-ben.

Ligia Deca tanügyminiszter szerint a legutóbbi PISA-felmérés romániai eredményei a hazai oktatási rendszer rugalmas ellenállóképességét igazolják, és azt, hogy sikerült visszaszorítani a koronavírus-világjárvány hatásait. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) viszont ‘a romániai oktatás csődjének’ bizonyítékát látja a PISA-eredményekben. Ştefan Pălărie USR-s szenátor, az oktatási bizottság tagja szerint az eredmények egyik oka, hogy nincs pénz a Meleg étel az iskolában programra és a tanulók szállítására, ami növeli a lemorzsolódás arányát, ugyanakkor a tanárok sem motiváltak az alacsony fizetés miatt, a tanulók pedig elavult tanterv szerint tanulnak.

A PISA-tesztek Romániára vonatkozó eredményeit Magyari Tivadar szociológus értékelte rádiónknak.

A Pisa-teszteken Románia az utolsó előtti helyet szerezte meg az Európai Unióban, csak Bulgáriát utasította maga mögé. A felmérésben 81 térség és ország vett részt, ezek között Románia a 45. helyet szerezte meg.

Az ország diákjainak 58 százaléka érte el a szövegértési alapszintet. Nagy Egon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium magyar nyelv és irodalom tanára rádiónknak úgy fogalmazott a szövegértelmezés terén a diákok gyakran a motiváltság és a türelem hiányával küzdenek.

Matematika kategóriában a romániai diákoknak 51%-a érte el az alapszintet, miközben az átlagos szint 69% a résztvevők között.

Szilágyi Judit, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum matematika tanár rádiónknak elmondta: a reáltudományok terén a diákoknak az okozza az egyik nehézséget, hogy a tantárgyak természetüktől fakadóan folyamatos odafigyelést igényelnek. Olyan rendszerek kapcsolódnak szervesen egymáshoz, amelyek átlátásához és megértéséhez pontos, illetve folyamatszerűen megszerzett tudás szükséges. A pedagógus ugyanakkor a közoktatás problémái közül kiemelte a jól képzett fiatal tanárgeneráció hiányát.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 december 7, 17:11

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak