Élő Kolozsvári Rádió

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Harmincéves idén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az Arcélben ünnepeltünk, és közben a zenecsoport új albumáról hallgattunk dalokat.

Három évtized történetének megismerésére és a jelen megértésére vállalkoztunk, amiben Molnár Lehel piarista szerzetes, egyetemi lelkész és a zenecsoport két tagja, Scheitli Krisztina és Orosz-Pál Tamás volt segítségünkre.

Molnár Lehelt 2018. október 6-án szentelte pappá Várszegi Asztrik püspök, s tavaly óta szolgál Kolozsváron. Mint mondta, a KEL olyan közösség, ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is – „akik itt vannak, ők alakítják ezt az egész közösséget, sőt közösségeket, lehetőségeket, szolgálatokat”.

„Amikor elgondolkodtunk a lelkészség működésén, akkor nagyon erős, biztos módon fogalmazódott meg számunkra, hogy a KEL egy együtt evangelizálódó társaság. Vagyis itt nem arról van szó, hogy valaki valakinek szórja az igét pusztán, hanem hogy egymást neveljük. Egymást evangelizáljuk, egymást segítjük az evangéliumi életben való növekedésben. Én magam is nagyon sokat gazdagodom általuk, és biztos, hogy ők is gazdagodnak általam, azáltal, amit képviselni tudok. És én leginkább ebben a párbeszédben hiszek, és úgy érzem, erre van leginkább szükségük.”

Scheitli Krisztina Szatmárnémetiből származik, jelenleg másodéves a klinikai pszichológia mesterin, és három éve jár aktívan a KEL zenecsoportjába.

„Engem nagyon fel tud tölteni, hogy van egy hely a központban, ahova akármikor betérhetek. Megihatok egy teát, leülhetek, kicsit kifújhatom magam, csend van körülöttem, egy olyan hely, ahol olvashatok és imádkozhatok. Szerintem ez egy nagy ajándék.”

A székelyudvarhelyi születésű Orosz-Pál Tamás másodéves kommunikáció szakos hallgató, és egy éve tagja a zenecsoportnak, fél éve pedig a vezetője.

„Van, amikor olyan jól sikerül egy-egy dal, hogy büszkeségből is rámosolygok a többiekre. Meg aztán látom azt, ha hátrafordulok, hogy a híveknek is tetszik, amit csinálunk, az engem nagyon fel tud tölteni. Végigmosolygom a misét, s még a következő három órát is.”

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 11, 11:59

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
Arcél péntek, 2026 augusztus 72026 augusztus 7, 12:43

A kíváncsiság, mint mozgatórugó

„Úgy gondolom, hogy ha műsorvezetőként, riporterként vagy akár podcastgyártóként az őszinte kíváncsiság ott van benned, akkor az...

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Arcél hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Arcél péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:33

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben

Az Arcélben ezúttal a kolozsvári WatchOut Tájfutó Klub portréját igyekeztünk megrajzolni, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék...

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben
Arcél csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 16:34

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek

A párbeszédben hisznek az Aluvial elnevezésű kolozsvári tér munkatársai; nem akarnak egyértelmű válaszokat, magyarázatokat adni, és...

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében