Élő Kolozsvári Rádió

Juhász Éva: „Mindig szeretettel gondolok a hallgatóinkra”

Októbertől nyugdíjba vonul Juhász Éva kolléganőnk. Ahogy a műsorai végén szokott, úgy köszönt el ezúttal is a hallgatóktól: „Vigyázzanak magukra és egymásra!”

A Kolozsvári Rádiónál töltött 30 év után megy nyugdíjba Juhász Éva, akit ennek apropóján Ferencz Zsolt ismét mikrofonhoz ültetett. Kolléganőnk, aki egyebek mellett a gyermekműsorok állandó szerkesztője, közreműködője is volt az elmúlt évtizedekben, azt mondta: nagy megtiszteltetés volt számára rádiósként dolgozni, örömmel és szeretettel végezte a munkáját.

A következő hetekben, hónapokban azért még hallhatják Juhász Évát a Kolozsvári Rádióban, újravételben a Csöppnyi egészség rovatban, az Esti mesében és gyermekműsorunkban, a Cifra palotában.

Hogyha segíthettem bármilyen módon, akkor annak is nagyon örülök, és hogy figyelemmel követtek harminc éven keresztül, azt megköszönöm. Felnőtteknek szóló műsorokban is igyekeztem mindent adni, ami tőlem tellett. Nagy szeretettel szerkesztettem a gyerekműsorokat is, ez utóbbi a szívem egyik csücske lett. Mindig szeretettel gondolok a hallgatóinkra. Nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg a rádiós munka során, jártam az országot egy ideig, és mindig igyekeztem jó példákat elhozni. Egyrészt a példa kedvéért, de azért is, hogy reményt is adjon, mert sok olyan helyzettel találkoztam, amikor úgy éreztem, reményt adhat az a példa. Mindenkinek minden jót kívánok, egészséget, örömöket! Ahogy mindig el szoktam búcsúzni a műsorok végén: Vigyázzanak magukra és egymásra! És egy másik üzenet, amit a szívemben hordozok mindig, az II. János Páltól való: „Ne féljetek”, bármi is történjék.

Boldog nyugdíjas éveket kívánunk Juhász Évának, egészséget, örömöket, jókedvet! Köszönjük, hogy velünk volt, hallgatóként pedig a továbbiakban is számítunk rá!

A Kolozsvári Rádió szerkesztőségének nevében, összeállította: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 7, 12:06

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára