Élő Kolozsvári Rádió

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget Fesztivál.

Florence & the Machine, Imagine Dragons, David Guetta, Macklemore, Billie Eilish – csak néhányan az augusztus 10. és 15. között Budapesten tartott Sziget nagy fellépői közül. A fesztivál viszont jóval több, mint a koncertek egymásutánisága, az maga egy életérzés, egy hangulat, amit meg kell tapasztalni. Kádár Tamás főszervező szavaival élve a Szabadság Szigetén egy olyan erős közösség van jelen, „amit a közös értékek tartanak össze és a különbségek tesznek sokszínűvé. Egy olyan álomállam, amelynek polgárai ugyanazt a nyelvet beszélik, amelyből hiányoznak a kirekesztés, a gyűlölet, a hátrányos megkülönböztetés és a hasonló, elfogadhatatlan fogalmak.”

Sziget-portrénkban különböző civil szervezetek képviselőitől indulva a művészeken át a résztvevőkig és a szervezőkig többen is hallatják a hangjukat, közben pedig a rendezvénysorozat sajátos hangulatából is igyekszünk minél többet megmutatni hallgatóinknak.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

A Civil Sziget elnevezésű programhelyszínre ezúttal is olyan egyesületek, alapítványok jelentkezését várták, amelyek tevékenysége elsősorban a 16 és 35 év közötti korosztály részvételére alapozott. A Harmatpont Egyesület sátrában hallásvizsgálatot végeztünk, majd Fekete Zsófiával értelmeztük az eredményeket; a Szubjektív Értékek Alapítvány tevékenységeiről Kovács Pétert kérdeztük, majd Farkas Petra egy olyan táborról beszélt, amely azóta már el is kezdődött Temesváron; Katona Illést pedig arról faggattuk, hogy mi fán teremnek a gyilkos robotok, és miért kell őket megállítani.

A művészetek iránt érdeklődő fesztiválozókat nappali helyszínként az ArtZone várta. A kollázskészítés rejtelmeibe Kovács Andrea Kurszán avatott be minket, majd a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény sátránál folytattuk portyánkat, ahol Kiss-Sipos Eszter vállalta a szószóló szerepét.

Bukaresti fesztiválozók mellett a kolozsvári Bárdos Pannával is találkoztunk, majd a Vándor Vurstli bejáratánál az agresszív Kismalachoz tartottuk közelebb a magnót. Sikerült szóba állnunk a hollandiai Close-Act társulatával is, amelynek tagjai 5 méter magas sárkányokat hordoztak körbe. Elidézünk egy pihentető projektnél is, ezt már Vadas Zsófia Tamara táncos-koreográfus és Tóth Márton képzőművész vezette – nem csalás, nem ámítás, aludhattak is a Sziget résztvevői! A fesztivál szervezői közül Kardos József programigazgatótól és Sebesi Istvántól, a Magic Mirror VIP-részlegének vezetőjétől érdeklődtünk, és közben igyekeztünk minél több hangulatelemmel teletűzdelni összeállításunkat.

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 2, 12:17

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
Arcél péntek, 2026 augusztus 72026 augusztus 7, 12:43

A kíváncsiság, mint mozgatórugó

„Úgy gondolom, hogy ha műsorvezetőként, riporterként vagy akár podcastgyártóként az őszinte kíváncsiság ott van benned, akkor az...

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Arcél hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Arcél péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:33

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben

Az Arcélben ezúttal a kolozsvári WatchOut Tájfutó Klub portréját igyekeztünk megrajzolni, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék...

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben
Arcél csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 16:34

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek

A párbeszédben hisznek az Aluvial elnevezésű kolozsvári tér munkatársai; nem akarnak egyértelmű válaszokat, magyarázatokat adni, és...

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében