Élő Kolozsvári Rádió

Vallasek István, egy élet a reáltudományok bűvöletében

Vallasek-Istvan

Vallasek István (fotó: Kustán Magyar Attila/ A Győrkös Mányi Albert Emlékház FB-oldala)

A Zenetér Lakkcipőben április 29-i műsorának vendége Vallasek István fizikus, tanár, tudományos főkutató volt, aki számára egyaránt fontos saját szakmai fejlődése és a mások széleskörű műszaki tudásanyagának bővítése. Meghívottunk úgy vált fizikussá, hogy több más, a matematika holdudvarához tartozó tudományág iránt is ellenállhatatlan vonzalmat érzett.

Miként lett a fizikusból később mérnök-kutató, majd a közgazdaság tudományában is járatos sokoldalú tudós? Ez kiderül a vele folytatott laza beszélgetésből, amelyben az ember és tudós portréja egyaránt kirajzolódik. Mi a szerepe a digitális korszakban a hagyományos értelemben vett embertől-emberig zajló tudományos ismeretterjesztésnek és nyerhetnek-e még csatát ebben az oktató-ismeretátadó szerepet választók?

Vallasek István jelenleg legfontosabb kutatási területe az energetika amely – ha figyelembe vesszük az emberiség energiaválságával kapcsolatban immár jó ideje kongatott vészharangok hangerejét – a modern világ kétségtelenül egyik legfontosabb válaszra váró kérdése. A műsorban válogatást hallhattak Ella Fitzgerald,  Gene Krupa, Tommy Dorsey,  Duke Ellington és Rashan Roland Kirk legszebb dzsessz-felvételeiből.

Házigazda: László Tibor

Szerkesztő: , 2015 április 30, 19:27

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 15:44

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül

A Partiumban urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált egy kanadai bányászati vállalat. A kitermelés megkezdéséhez azonban még...

Nagyon sok még a kérdőjel a partiumi érclelőhely körül
Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 14:48

Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása

Megszüntetné a kormány a földgáz árplafonját április elsejétől, de szükséges egy átmeneti időszak, amelyben szabályoznák a gázárát...

Szakember: felkavarta az állóvizet az, hogy marad a földgáz árának korlátozása
Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 13:21

Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?

„A közösségi hálózatokhoz való hozzáférést ugyanúgy tiltani kellene a kiskorúak számára, mint a dohány- és alkoholos...

Lehet-e hatékonyan tiltani a kiskorúak online jelenlétét?
Makacs emlékezetpolitikai játszma
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 12:41

Makacs emlékezetpolitikai játszma

„Itt 1848-ban elesett vitézek hamvai nyugszanak” – ezzel a címmel publikálta újabb kötetét Benkő Levente, aki az egyik...

Makacs emlékezetpolitikai játszma
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 11:59

Textil-újrahasznosítás: nem egészen zökkenőmentes

A textilhulladék külön gyűjtése 2025-től kötelező, Romániában, az utcákon pedig sorra jelentek meg a ruhagyűjtő konténerek. A rendszer...

Textil-újrahasznosítás: nem egészen zökkenőmentes
Műsorok csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Műsorok szerda, 2026 február 42026 február 4, 15:40

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője

„24 év után jó szívvel adtam át a stafétát az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának élén. A döntés nem hirtelen született....

Gobesz F. Zsongor az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának új vezetője
Műsorok szerda, 2026 február 42026 február 4, 12:28

Szakmailag helyes, de haszna csak idővel érik be

Több jel is utal arra, hogy kilábalófélben vagyunk a költségvetési válságból. A január 28-án közzétett hivatalos adatok a deficit...

Szakmailag helyes, de haszna csak idővel érik be