Élő Kolozsvári Rádió

Családi örökségből tetszetős kötet – Verespataki bányászmesék

Jánky István Verespataki bányászmesék – Ópapa levelei című kötetét lapozgattuk a szerző dédunokájával, a szerkesztő Daray Erzsébettel.

Fotó: Koinónia Kiadó/Facebook

Hétfőnként továbbra is olyan könyveket ajánljunk a hallgatók figyelmébe, amelyek az elmúlt évtizedekben jelentek meg az idén 30 éves Koinónia Kiadó gondozásában. Ezúttal egy 2021-es kötet került terítékre, amelyet Vass József rajzai díszítenek. Jánky István az első világháború előtt költözött Verespatakról Budapestre, onnan írt rendszeresen leveleket Marosvásárhelyre lánya családjának, valamint külön kisunokájának, Sanyikának. Ezekből a levelekből olvashatnak néhányat mindazok, akik fellapozzák a Verespataki bányászmeséket, valamint egy fiktív mesét is, amely a verespataki bánya szellemének lánya, Aranypehely és Antika történetét tárja elénk.

Nagyon megtetszett nekem a dédapám stílusa. Ő a gyulafehérvári gimnáziumban tanult, ahol nagyon alapos képzésben részesült. Persze ettől még lehetett egyfajta őstehetség, meg amúgy is volt a családban egy ilyen mesemondó, meseíró és verselő véna. Emellett úgy gondolom, dédapám a korát meghaladó módon volt nagyon természetszerető: olyan elemei is vannak a mesének, hogy nem mindegy, miként viselkedünk egy bányában, tiszteljük-e a környezetet, vagy ha nem tiszteljük eléggé, akkor megtörténhet, hogy katasztrófa következik be.

A Daray Erzsébettel készült interjú visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 június 26, 14:21

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak