Élő Kolozsvári Rádió

Nem indult zökkenőmentesen az új Kolozs megyei szemétszállítás

Kolozs megyében a városiak olcsóbban, a falusiak drágábban válhatnak meg a szemetüktől – a megyei tanács pedig ezt azzal magyarázza, hogy a falvakban kevesebben kötöttek szerződést az új hulladékszállító vállalattal, a fennmaradó összeget pedig a már leszerződött lakosokkal fizettetik ki.

Így nincs más megoldás, ösztönözni kell lakosokat arra, hogy szerződést kössenek az új vállalattal. Bár nincs rá biztosíték, az észérvek azt diktálnák, hogy a több szerződő fél a rurális környezetben azt jelentse, hogy csökkenhet a szemét elszállítási díja.

A Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Vákár István az új szemétszállító vállalttal szemben több problémát is megfogalmazott rádiónk megkeresésére, de hozzátette, hogy ezek kezdeti gondok, amelyeket reményei szerint belátható időn belül a vállalat meg tud majd oldani.

Tordaszentlászló községében a helyi tanács kezdeményezésére mindazok, akik nem kötnek szerződést, háromszor annyit kell fizetniük a hulladék elszállításáért, mint azoknak, akik leszerződtek a hulladékszállító vállalattal – ez egybecseng Vákár Istvánnak az elgondolásával, miszerint az önkormányzatokra hárul a feladat, hogy ösztönözzék a lakosokat a szerződéskötésre.

Tordaszentlászló községének polgármestere, Asztalos István ugyanakkor súlyos problémának találja azt, hogy a szemét elszállítására szerződött vállalat egyelőre nem teljesíti megfelelően a vállalt szolgáltatások elvégzését.

Riporter: Birtalan Albert.

FRISSÍTÉS: Megkerestük Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert is, aki elmondta: a szelektíven visszanyert hulladékból annak a szolgáltatásnak az árát kellenek csökkenteni, amely a leginkább segít abban, hogy a hulladék ne kerüljön a patakba, a folyókba vagy az erdőkbe.

 

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 15, 17:18 / actualizat: 2023 február 16, 17:56

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok