Élő Kolozsvári Rádió

Hogy is állunk most a schengeni csatlakozással?

A német és a holland külügyminiszter is támogatja Románia csatlakozását a schengeni övezethez.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az osztrákokkal is diplomáciai szinten rendeződik Románia viszonya, ezt jelzi az, hogy visszakerül hivatali helyére az osztrák nagykövet. De mindez vajon jelent-e előrelépést Románia schengeni csatlakozási ügyében?

Minden bizonnyal lesz csatlakozás valamikor – mondja Ady András külpolitikai elemző. Ami a holland mostani rábólintást illeti, tulajdonképpen decemberben sem a hollandokon múlt a csatlakozás, mert a végére ők is meggyőzhetőek lettek volna. A dolog az osztrák ellenálláson bukott meg, akik azt nehezményezték, hogy a kelet-balkáni útvonalon, ami az osztrákokat is érintette, csak 2022-ben legalább 70-80 000 menekült érkezett, és az áthaladt államokban senki nem foglakozott a regisztrálásukkal. Amíg Románia nem rendezi az ilyen jellegű gondjait, és nem konkrétumokkal, ellenőrizhető, nyomon követhető számokkal ül tárgyalóasztalhoz, addig mindig lesz valaki, aki megvétózza a schengeni csatlakozást – teszi hozzá az elemző.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 25, 15:31 / actualizat: 2023 január 25, 21:37

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak