Élő Kolozsvári Rádió

Ukrajnai menekültek Kolozsváron, közel egy évvel a háború kitörése után

Majdnem egy éve annak, hogy kitört Ukrajnában a háború, és gyakorlatilag az első napokban már kezdtek ukrán menekültek érkezni Kolozsvárra. Sok kisgyermekes anyuka, akik többnyire Dél-Ukrajnából futottak a háború elől. Ők egy ideig itt éltek Kolozsváron, sőt, sokan máig itt élnek, várva a háború végét.

Fotó: Gondviselés Segélyszervezet/Facebook (2022. októberi kép)

Az unitárius egyház Gondviselés Segélyszervezete már a kezdetekkor felkarolt sok menekült családot. Szállást, ételt, biztonságot nyújtottak nekik, nem sokkal később pedig teret és lehetőséget a gyerek oktatására.

Bár egy része a Kolozsvárra érkezetteknek visszament Ukrajnába, sokan itt maradtak, és annyiban nehezebb, hogy a támogatás lendülete is csökkent közben – mondja Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet alelnöke.

Az óvodai csoport, amely kezdetben az Unitárius Bölcsőde egyik termében működött, átkerült egy magánóvoda egyik helységébe, de továbbra is a Segélyszervezet szárnyai alatt, ugyanúgy, ahogy az iskolai csoport is. A szülők egy része kapott munkát, elsősorban azok, akik tudnak angolul – mondja az alelnök, mások beiratkoztak nyelvtanfolyamra, de olyanok is vannak, főleg több gyermekes anyukák, akik a gyerekek miatt sem tudnak munkát vállalni. Ők továbbra is segélyből élnek. Az állam által nyújtott segítség mellett ebédet is kaphatnak, és ruhához, alapélelmiszerhez a számukra nyitott boltban juthatnak hozzá ingyen – vázolja a helyzetet Vagyas Attila.

A Kolozsvárra menekültek nagy része Dél-Ukrajnából származik, főleg Odessza környékéről. Nem feltétlenül lőtték szét mindannyiuk házát, de az otthoni körülmények, a lerombolt városok, az áramszünet nem teszi lehetővé, hogy hazamenjenek.

A Gondviselés Segélyszervezet mellettük áll, bár nem egyszerű feladat az, amit közel egy éve vállaltak: hogy több szinten és sok formában támogassák a menekülteket. A munkába sok önkéntest, és a János Zsigmond Unitárius Kollégium munkaközösségét is bevonták. Ha valaki segítené a munkájukat, a szervezet Facebook-oldalán megtalálja az elérhetőséget, amin ezt megteheti.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 20, 16:40

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak