Élő Kolozsvári Rádió

Meghirdették az idei Új Otthon programot

Már meg is hirdette idénre a pénzügyminisztérium az Új Otthon programot, melyre idén 1.5 milliárd lejt irányzott elő.

A program idén sem változott nagyon, továbbra is azokat a fiatalokat kívánja támogatni, akik lakást vásárolnának. Főleg azoknak érdemes a programot használni lakásvásárlásra, akik kis összegű lakást vennének, s kevés pénzt tudnak felmutatni előlegként, mert nekik mindössze 5 százaléknyi előleget kell kifizetniük, ha a lakás kevesebbe kerül, mint 70 000 euro. Hogyha valaki az összeg duplájáért vásárolna lakást, akkor 15 százalékos előleggel kell számolnia.

Azt, hogy tavaly nem fogyott el az erre szánt teljes keret, György Attila, a pénzügyminisztérium államtitkára azzal magyarázza, hogy tavaly eléggé nagy keretet adtak, hogy ha bárki lakást vásárolna, igényelhesse az állam nyújtotta garanciát és segítséget.

Az államtitkár elmondta, hogy a program 15 éve alatt több, mint 330 000 garanciát bocsátott ki a pénzügyminisztérium, és bár akadnak olyan családok, akik nem tudnak mindig időben fizetni, nagy gond a garanciavállalással nem volt eddig.

Az ingatlanpiacot pillanatnyilag nagyfokú bizonytalanág jellemzi, amely várhatóan csak akkor tér vissza a régi kerékvágásba, ha az infláció mérséklődik és a hiteleket jellemző indexek is stabilizálódnak, illetve nem emelkednek többé. Mindez nyilván nagyban befolyásolja majd az új otthon program iránti igényt is. György Attila pénzügyi államtitkár szerint a lakást igénylők nem mindig választják az Új Otthon programot, mert a bankok sokszor hasonló ajánlatait veszik inkább igénybe.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 17, 15:15

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára