Élő Kolozsvári Rádió

Hetven éve született Orbán István – emlékkiállítás a Báthory Klubgalériájában

Emlékkiállítást szerveznek a hetven éve született Orbán István képzőművész, rajztanár élete és munkássága előtt tisztelegve Kolozsváron, a Báthory líceum Klubgalériájában.

Fotó: Horváth László

A tárlatot január 19-én, csütörtökön délután 2 órakor nyitja meg Székely Géza képzőművész, közreműködnek az iskola IX. B osztályos diákjai. Előzetesen Murádin Lovász Noémi képzőművésszel beszélgettünk, aki a Báthory tanáraként egy ideje Orbán István utódjaként tevékenykedik. Mint mondta, amolyan kisinasként Székely Géza és Orbán István mellett kezdhette a pályáját, mindkettejüktől nagyon sokat tanult.

Orbán István adott pillanatban így írt ö9nmagáról: „1953. január 15-én születtem Kolozsvárt, egy csendes, szűk kis utca földszintes házában, akkor Thälmann utcának nevezték (ma Pitești utca). Úgy ismertem és ismerem ma is a környéket, mint a tenyeremet, minden zegét-zugát. Itt készültek tizenegynéhány éves koromban azok az első zsírkréta képek, melyekkel több díjat is nyertem. (…) Gyermekkorom elsõ rajztanára Váczy Margit volt, Váczy mama, ahogy mi, diákok neveztük. Sokat bátorított, ő vitte el első zsírkréta képeimet az akkori Pionírházba, ahol többször I. díjat nyertem. (…) Bulizgatás közben találkoztam a kisebbik Balaskó-lánnyal, Pengóval (Erzsébettel, Pendzsivel). Az udvarolgatásból házasság lett. Ifjú korában elég sokat betegeskedett, betegágya fölött volt egyik képem (Ritmikus, hullámzó dűnék). Nándi bácsi, a szobrász és egyetemi professzor többször is forgatta akkori modern, absztrakt képeimet. Ő, aki egészen más utakon járt, megértően, csendesen elmerengett fölöttük, pedig bőven lett volna, amit bíráljon.”

M. Lovász Noémitől megtudtuk: átfogó jellegű kiállításra számíthatunk ezúttal, a munkák válogatását az özvegy, Orbán Istvánné Balaskó Erzsébet vállalta. Igyekeznek a képzőművész, tanár minden alkotói korszakából bemutatni egy-két fontos munkát, amiből a mai diákok is tanulhatnak – elvégre jó ebben a kiállításban és a Báthory Klubgaléria más tárlataiban, hogy ez egy élő tér: a teremben kóruspróbák is vannak, a szomszédban angol felkészítő órákat szoktak tartani, így aztán a diákok nap mint nap láthatják a kiállított alkotásokat.

Riporter: Ferencz Zsolt

Nyitókép: Orbán István A szépművészet hármas útján c. könyvének borítórészlete

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 15, 17:59

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak