Élő Kolozsvári Rádió

Még mindig érdemes beadatni az influenza elleni oltást

Egyre többen betegszenek meg influenzában és Covidban. Néha előfordul, hogy egyidőben terít le valakit mindkét vírus.

Mennyire veszélyes ez a kombináció? Egyáltalán egyenként milyen fajtáival kell, hogy számoljunk most a fertőzéseknek, mit tehetünk és hogyan lehet eldönteni, hogy éppen melyikkel fertőződtünk meg? – erről kérdezte Fejér Szilárd kémikus-kutatót Forrai Szerénke.

Az interjú a lejátszóra kattintva meghallgatható, vagy alább elolvasható.

Illusztráció

Fejér Szilárd: Mind a kettő nagyon hasonló tüneteket okoz, tehát csak teszteléssel lehet eldönteni, hogy most éppen melyikről van szó. Illetve, hogyha tudjuk, hogy mondjuk közeli kapcsolatba kerültünk valakiről, akiről kiderült, hogy influenzás, vagy covidos, akkor elsőre arra a betegségre gyanakodjunk. De a tünetek alapján nem igazán lehet ezt a kettőt megkülönböztetni. És még egy nagyon fontos dolog az, hogy a tesztelést, azt hogyha elvégezzük, mondjuk influenzára és koronavírusra is, és mind a kettő negatív, akkor meg kell ismételni a következő napon is, mert könnyen lehet, hogy a tünetek hamarabb jelentkeznek, minthogy lenne kimutatható mennyiségű vírus a mintában.

Egyébként mennyi esettel lehet most számolni, valóban ugrásszerűen megnövekedett az esetek száma mindkét esetben?

Az ugrásszerű növekedés még kicsit távol van a Covid esetén. Látszik, hogy hétről hétre emelkednek a számok, de ez az emelkedés most egyelőre inkább lineáris, minthogy exponenciális lenne. Lehet, hogy ez azért van, mert a tesztelés nem megfelelő. Az influenzás esetszámok viszont tényleg nagyon megnövekedtek, főleg azért, mert az elmúlt 2-3 évben a restrikcióknak hála nem tudott ez a vírus terjedni, és ezért most egyszerre nagyon sok ember megbetegszik. Ez azzal is jár, hogy sokkal többen betegednek meg összességében, mint ahányan megbetegedtek volna egy normális szezonban, mert ha több körülöttünk a beteg, nem izoláljuk, akkor könnyebben elkapjuk a betegséget.

Erőteljesebb tünetekkel jár ezúttal, mint mondjuk a pandémia előtt?

– Nem, tehát a tünetek ugyanazok, csak a nagy számok törvénye alapján, ha sok a fertőzött, abból sok lesz az, akinek erősebb tünete van. Az a jó hír, hogy az influenzaoltást, azt egész jól eltalálták ebben az évben, tehát jól megtippelték, hogy mi lesz a járványt okozó törzs, és ezért nagyon nagy hatékonyságú az, hiszen 80% körüli az influenzaoltásnak a hatékonysága az influenza fertőzésnek az elkapása ellen.

Érdemes még bevenni? Ugye január közepén járunk.

– Természetesen azt kell tudni, hogy körülbelül egy-két hét, amíg lesz megfelelő védelem, de messze van még a tavasz és tombol mindenképp, ezek a légúton terjedő vírusok most valahogy tombolnak, egyszerre tombolnak, és ezért nagyon fontos az, hogy amivel tudunk, védekezzünk.

Gyerekeknek is érdemes beadatni?

– Természetesen, hiszen az iskolákban a gyerekek lesznek ismét a járványnak a fő hajtóerői.

Mi a helyzet a Coviddal? Ugye hallunk bizonyos nagyon erőteljes, új típusú törzsek kialakulásáról, például Amerikában. Mi van most itt nálunk?

– Azt kell tudni, hogy igazából a Covidnak, de általában minden vírusnak az evolúciója egy idő után abba az irányba megy, hogy kikerülje a közösségnek már jelen levő immunitását. A mostani variáns, ami Amerikából indult el, az XPB 1.5 nevű. Az pontosan ezt teszi, tehát megpróbálja kikerülni az oltással vagy a fertőzéssel szerzett immunitást, de ismét az van, hogy nem tudja teljesen kikerülni, ezért a súlyos megbetegedés ellen az oltások még mindig nagyon jó védelmet nyújtanak. Természetesen az előzőhöz is nyújt valamilyen védelmet, ez attól függ, hogy mennyire volt beteg az illető, mekkora dózis vírust kapott, melyik variánsból kapta el. Viszont ennek a terjedési sebessége nem olyan rohamos, mint tavaly, amikor átvette az eredeti omikron variáns a Deltától a vezető szerepet, hanem ennél jóval lassabb ütemben veszi át a mostani aktuális omikron variánstól a szerepet.

Ez mennyire okoz súlyos tüneteket?

– Nem patogénebb, mint a mostani omikron variáns, tehát ez még mindig az omikron variánsnak egy alvariánsának tekinthető, és nincsen róla adat, hogy súlyosabb tüneteket okozna. Tehát úgy kell kezelni, mint egy mostani, most cirkuláló variánst, viszont azzal, hogy kikerüli az immunitást elég jól, azzal több embert tud megbetegíteni, és ha több embert betegít meg, akkor több olyan ember betegszik meg, aki esetleg súlyos állapotba kerül vagy belehal.

Mi a helyzet az influenza és a COVID kombinációjával, amelyről szintén egyre többet hallunk mostanában? Voltak emberek, akik belehaltak abba, hogy egyszerre kapták el a Covidot és az influenzát.

– Előfordul, hogy egyszerre fertőződnek meg különböző vírustörzsekkel, pláne ha olyan környezetbe kerül az ember, hogy több helyről összeszedheti, és mind a két vírus egyszerre támadja a szervezetet. Előfordult ez különben koronavírus-variánsoknál is, tehát, hogy valaki két különálló variánssal fertőződött meg egy időben. Nekünk is volt ilyen esetünk, amit kimutattunk szekvenálással. Tehát van ilyen eset, igazából az a probléma ezzel, hogy általában a közvéleményben úgy jön le, hogy ez a két vírus kombinálódik, és akkor valamilyen mutáns szörny lesz belőle. Ez nem igaz, tehát két különálló fertőzésről van szó, ami egyidőben történik. Persze ilyenkor nagyobb az esélye, amikor mind a két vírus nagyon jól terjed, és sok a fertőzött körülöttünk, hogy két vírussal fertőződjünk meg. Ez komplikációkat is okozhat, általában vírusfertőzéseknek gyakori komplikációja a bakteriális felülfertőződés, tehát ezek az extra patogének tovább tudják gyengíteni a szervezetet, ezért is lehet súlyosabb kimenetele.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 11, 16:26

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak