Élő Kolozsvári Rádió

Szabó Ödön: a működéshez elég pénzt kapott a tanügy, a reformokra viszont nem

Kevesebb pénz jut az oktatásra idén a költségvetés szerint – mondják a tanügyi szakszervezetek és a pedagógusok egy része, akik több tiltakozási megmozdulást is kilátásba helyeztek.

Tüntetés szerdán a parlament előtt. Fotó: Tanügyi Szabad Szakszervezetek Föderációja/Facebook

Százalékarányban kifejezve, a GDP mindössze 2,1 százaléka jut oktatásra idén. A diákszervezetek is tiltakoznak, mert – bár a tényleges, nominális összeg 7 százalékkal nőtt -, az infláció közben 15 százalékos lett.

Az oktatási minisztériumban ugyanakkor azt mondják, a költségvetés valójában a GDP 3,2 százalékát teszi ki, mert ők a többi minisztérium által az oktatási tevékenységre szánt költséget is ideszámolják.

Az általunk megkérdezett Szabó Ödön képviselő, az alsóház oktatási szakbizottságának alelnöke azt mondja: a tanügyet működőképesen tartja az előirányzott összeg, viszont nem teszi lehetővé a tanügyi reform előirányzott megvalósítását. Ahhoz sokkal több pénz kellene.

Ugyanakkor Szabó Ödön úgy véli, lévén, hogy az új tanügyi törvényt nem sikerült idén elfogadni, a rendszerszintű változtatásokra tehát aligha kerül sor jövőre. Az erre szánt valóban magas összegek nem kell, hogy jövőre a tanügy rendelkezésére álljanak. Most a legnagyobb gond az, hogy a pedagógusok és a kiegészítő személyzet béremelése nem fogja követni az infláció mértékét.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 14, 16:38

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak