Élő Kolozsvári Rádió

Winkler Gyula: ellene megy a szolidaritásnak a schengeni csatlakozás elutasítása

Elutasították Románia schengeni csatlakozását. A szavazás után Winkler Gyula európai parlamenti képviselő nyilatkozott rádiónknak.

„Gyalázatos és szégyenletes döntés, amely tulajdonképpen ellene megy, nemcsak az Európai Unió érdekeinek, hanem annak a szolidaritásnak, amelyet nagyon gyakran prédikálnak vagy prédikálunk Brüsszelből, amelyet az Európai Tanács kér vagy az Európai Bizottságtól, a tagállamoktól, az intézményektől, a politikai pártoktól” – mondta Winkler Gyula.

Az EP-képviselő szerint mind Hollandia, mind Ausztria belpolitikai okok miatt szavazott a csatlakozás ellen, és Hollandia esetében az sem enyhítő körülmény, hogy azt mondták, tulajdonképpen csak Bulgária csatlakozását ellenzik.

Hollandia hónapokon keresztül olyan érveket hangoztatott, amelyek a jogállamisággal kapcsolatosak, vagy olyan fenntartásokat fogalmazott meg, amelyek a romániai belső viszonyokra, a jogállamiság szilárdságára, a korrupció elleni fellépésre vonatkoztak. Ezeket az ellenérveket mind megcáfolták. Az is erre utal, hogy két héttel ezelőtt az Európai Bizottság megszüntette az ellenőrzési és együttműködési mechanizmust – mondta Winkler Gyula.

Az EP-képviselő szerint azon az úton kell tovább mennünk, amelyen az elmúlt hónapokban haladtunk, éspedig az, hogy észérvekkel bizonyítjuk a saját magunk igazát, illetve nyilván, hogy politikai eszközökkel kell majd a politikai szavazatot valamilyen módon semlegesíteni.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 8, 16:53

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok