Élő Kolozsvári Rádió

Közösen gyújt adventi gyertyákat Szamosújvár magyarsága

“Nem mondjuk azt, hogy egyre kevesebben vagyunk, mert mi nem szeretünk ilyen negativizmusban élni, de azért érezzük a fogyatkozást” – Balázs-Bécsi Enikő, a szamosújvári RMDSZ önkormányzati frakcióvezetője mondja ezt, annak kapcsán, hogy a szórvány városkában idén először közös lesz az advent.

Illusztráció – Adventi gyertyagyújtás Sepsiszentgyörgyön. Forrás: Antal Árpád polgármester Facebook-oldala

Egyházak, oktatási intézmények és civil szervezetek közreműködésével mind a négy vasárnapon együtt gyújt gyertyát a magyarság.

Aki visz egy csokoládét is a közös gyertyagyújtásra, karácsonyi díszt kap cserébe, amit a szintén közösen díszített karácsonyfán helyezhet el, és persze, a csoki is jó helyre kerül. A Kéz a kézben adventi programról Balázs-Bécsi Enikő elmondta: az RMDSZ keretében többfajta programot indítottak, idén az első ilyen az adventi.

Advent első vasárnapján a református templomban tartott istentisztelet után vonulnak a Főtérre meggyújtani az első adventi gyertyát. Második vasárnap, a római-katolikus templomból indulnak. Advent harmadik vasárnapján örmény-katolikus mise előzi meg a közös gyertyagyújtást. A negyediken református istentisztelettel és ismét közös gyertyagyújtással zárják a programsorozatot. Az adventi istentiszteletek délután öt órakor kezdődnek, a gyertyagyújtás az első két vasárnapon hat, az utolsó kettőn negyed hétkor lesz Szamosújváron.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 22, 18:24

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak