Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvárra jött az Europa Nostra-díj

A Vallásszabadság Háza felújításáért odaítélt Europa Nostra-díjat szombaton adták át Kolozsváron.

Kolozsvárra jött az Europa Nostra-díj
Foto: Fotó: Fülöp Jenő/Vallásszabadság Háza

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 21, 07:02 / actualizat: 2024 augusztus 19, 8:19

Az elismerést Kovács István unitárius püspök még szeptemberben vehette át Prágában, most pedig a kolozsvári közösség is megünnepelhette az Európai Unió műemlékvédelmi elismerését. A rendezvényen oklevéllel jutalmaztak mindenkit, akinek része volt a munkában, illetve leleplezték az épület homlokzatán az Europa Nostra-díj bronztábláját.

A díjátadó ünnepséget a Vallásszabadság Házával szemközt álló unitárius templomban tartották. A rendezvényen Brassai Sámuel csellóján Kodály Zoltán szólószonátájának első tételét adta elő a Kolozsvári Magyar Opera csellistája, Kostyák Előd. Rajta kívül pedig a Brassai vonósnégyes is előadást tartott. A díj ünnepélyes átadásán az Europa Nostra alelnöke, Piet Jaspaert kiemelte, a Vallásszabadság Házát úgy alkották újra, hogy az a közösséget szolgálja, ezért is nyerte el a szakértők elismerését.

Az egykori unitárius püspöki rezidenciát 2009 és 2019 között Magyarország és Románia kormányának támogatásával újították fel. A vallásszabadság 1568-as erdélyi kinyilvánításának 450. évfordulójára készülve az unitárius egyház 2018-ban ismerte fel, hogy az épületet a közösség szolgálatába kell bocsátani, ez indította el a felújítási projektet. A kitüntetés most remek elismerése annak, amivé az épület vált – hangsúlyozta a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Kovács István.

Az egyház Bálint Benczédi Ferenc nyugalmazott püspök megválasztását követően kezdett el az épület felújításán gondolkodni. Az egyházi elöljáró úgy gondolta, egy ember számára túl nagy 1500 négyzetméternyi lakórész, ezután született meg a szándék, hogy az épületet bekapcsolják a kolozsvári kulturális vérkeringésbe – mondta el Bálint Benczédi Ferenc.

Az épületfelújítást a Romániai Építészszövetség és a Pro Architectura is díjazta. Kolozsvár egyik legrégebbi lakóháza történelmi jelentőségű, Mátyás király szülőházával nagyvonalakban egyidős – hangsúlyozta az egyház műemlékvédelmi szaktanácsadója, Furu Árpád építész.

Az épület történelmi jelentőségét a felújítás után a látogatók előtt is hangsúlyossá tették, mellette pedig egyháztörténeti múzeumot hoztak létre benne, amelyben több egyedi értéktárgyat őriznek – mondta el a Vallásszabadság Házának kultúraszervezője, Koppándi Júlia.

A Vallásszabadság háza ma konferenciáknak, könyvbemutatóknak, sőt színházi előadásoknak is otthont ad, emellett szálláshelyként is szolgál, míg a földszinten egy vendéglőt és egy könyvesboltot is üzemeltetnek benne. Mindezek az épület önfenntartó jellegét biztosítják.

Birtalan Albert összeállítása

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak