Élő Kolozsvári Rádió

Megújult a templom, amelynek falán először vésték kőbe, hogy „unitárius”

Hálaadó istentisztelet keretében szentelték újjá vasárnap Várfalva ősi templomát. Ezt követően mindazok beszéltek a felújítási munkálatokról, akiknek fontos szerepük volt benne.

A kőtábla az „unitárius” szóval.

Az Árpád-kori templom, gyönyörű, új köntösben pompázik. A felújítás nemcsak a teljes épület szépségét adta vissza, hanem az izgalmas részletekre is rávilágít. Például a bejárat mellett érdekes, felújított kőpadot találunk: szégyenpad, az 1700-as években használták. A templom oldalában tábla, amely latin feliratot hordoz, de bárki felfedezheti rajta az 1613-as évszámot és az unitárius szót. Nagyon fontos ereklye ez a tábla, mert először fordul elő rajta kőbe vésve az unitárius megnevezés – mondja Barabás Zsolt unitárius lelkipásztor.

Furu Árpád építész, műemlékvédelmi szakmérnök javasolta azt, hogy szereljenek fel templomba festetlen kazettákat a mennyezetre úgy, hogy azokat később ki lehessen egészíteni azokkal az eredeti kazettákkal, amelyek az 1600-1700-as években készültek. Ezeket jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeumban őrzik, és remélik, hogy visszakerülnek eredeti helyükre.

A festetlen kazettás mennyezet.

Várfalva gyülekezete betöltötte hivatását, amikor áldozatot hozott temploma felújításáért – mondta ünnepi beszédében Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. A templomot javarészt európai uniós forrásokból újították fel. Hegedűs Csilla, az Európai Uniós Alapok Minisztériumának államtitkára azt mondta, munkájukhoz nekik is szükségük van az olyan közösségekre, mint a várfalvi.

Összeállításunkban a már említett megszólalók mellett Barabás Zsolt, a falu unitárius lelkésze mesélt néhány érdekességet a templomról és annak történetéről; Maksay Katalin főtervező, építész mondta el, hogy minden hasonló munka nagy kihívás és meglepetésekkel teli feladat, és Csók Zsolt régész is mesél, aki a múlt feltárásán dolgozott.

A teljes riportunk a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Forrai Szerénke összeállítása

Fotók: Zágoni Attila

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 13, 16:18

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak