Élő Kolozsvári Rádió

Kalotaszeg szavai és színei

A Kolozsvári Magyar Napokon is bemutatták Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyvét, amely az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában jelent meg.

Kalotaszeg az egyik legismertebb nyelvi és néprajzi táj Erdélyben, de mindeddig nem történt meg sajátos szókincsének, tájszavainak szótári feldolgozása. A korábbi gyűjtések alapján a szerzőnek mintegy százötven évre volt lehetősége a visszatekintésre és – anyanyelvjárásáról lévén szó – közvetlen nyelvi élményként is több mint hetven évre – áll a kötet leírásában.

Összeállításunk első részében Péntek Jánost a kötet szerzőjét faggatjuk, majd továbbra is a Kalotaszegen maradunk egy a méltán világhírű kalotaszegi varrottasok világáról készített beszélgetés erejéig.

A kalotaszegi varrottas nevét Kalotaszeg tájegységről kapta, itt készültek a másként írásosnak is nevezett lendületes vonalvezetésű kalotaszegi hímzések. Az erdélyi magyarság hímzésekben leggazdagabb vidéke ez, a hímzőtechnikák és mennyiség szempontjából is.

Szilágyiné Kiss-Lukács Erzsébet egyike azon tehetséges és nagy tapasztalattal rendelkező népművészeknek, akik ma is e hagyomány megőrzéséért dolgoznak. Munkájáról rádiónknak is nyilatkozott.

Az interjúkat László Tibor készítette.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 12, 16:49

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak