Élő Kolozsvári Rádió

Forró Ágnes: „hogy végül művész lettem, szerintem az is csak a véletlen műve”

A Képzőművészek a Kolozsvár Társaság palettáján sorozat júniusi eseményén Forró Ágnes képzőművésszel, művészetterapeutával találkozhatott a közönség.

Világának világát tárja a nagyközönség elé Forró Ágnes, valahányszor egy új tárlattal jelentkezik, a világban látottakhoz hozzátéve azt a többletet, amely őt jellemzi. 15 éven át művészetterápiás foglalkozásokat tartott a kolozsborsai elmegyógyintézetben, és oszlopos tagja a Napsugár illusztrátori csapatának is. Tisztelettel, szeretettel emlékezik édesapjára, Forró Antal festőre, grafikusra, és azt is mondja: „csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét”.

Eddig kevésbé ismert vagy kevésbé átbeszélt tevékenységeiről is szó esett a beszélgetésen, kezdve már a gyermekkorától.

Sok mindennel foglalkoztam akkoriban, először is a bábozással. Rengeteg bábot készítettem, és a szüleim vendégeit szórakoztattam, amikor látogatóba jöttek. Két széket összetoltam, egy fotelt, kitettem a paravánt, és rögtönöztem egy színdarabot. Aztán miniatűr bútorokat készítettem gyufásdobozból, egész lakosztályt, fürdőszobával, még a vizet is bevezettem. Miniatűr házak voltak a babáimnak, és születtek még vonatok, hajók, autók is… Édesanyám mindig mondta, hogy fiam, ebből nem lehet megélni, viszont én mindig szerettem rajzolni, bütykölni. Hogy végül művész lettem, szerintem az is csak a véletlen műve, mert sok mindent szerettem volna csinálni, vonzott például a régészet is.

Összeállításunk meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Fotók: Horváth László

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 1, 16:27

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Arcél csütörtök, 2026 március 192026 március 19, 16:59

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál

Családias hangulatban edzenek együtt kisebb és nagyobb gyerekek a Báthory-líceum tornatermében, a Sendo-Ryu Karate Do által szervezett...

„Légy boldog, érezd jól magad, szabadulj fel!” – látogatóban a Sendo-Ryu karatésainál
Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Arcél csütörtök, 2026 március 52026 március 5, 17:03

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről

Február elején, egy erdélyi zarándokcsoport tagjaként Ferencz Zsolt is a Szentföldön járt, ahol elmondása szerint úgy érezték magunkat,...

Nyugodtság, feltöltődés, erő – élményekkel tértünk haza a Szentföldről
Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
Arcél csütörtök, 2026 február 192026 február 19, 17:43

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”

„A világ jó hely, minden megvan benne, ami kell nekünk. De hogy mi mivé tesszük, az már egészen más dolog” – mondja az Arcél vendége,...

Szalai Viktor: „Jó hely a világ, minden megvan benne, ami kell nekünk”
„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 122026 február 12, 16:49

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”

A sepsiszentgyörgyi születésű Kustán Magyari Attila hat éve költözött északra, a tamperei egyetemen folytatja doktori tanulmányait....

„Egy kicsit mindannyian konteósok vagyunk”
Arcél csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 17:17

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”

Február 4-én az egészségügyi szervezetek minden évben felhívják a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre és a korai...

„A rákos megbetegedés nem egyenlő a halállal”
Arcél csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 16:44

Az orvos, aki fényképez és a fényképész, aki gyógyít: Fodor István

Fodor István fül-orr-gégész főorvos 1995-ben szakvizsgázott, azóta osztályvezetőként tevékenykedik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi...

Az orvos, aki fényképez és a fényképész, aki gyógyít: Fodor István
Arcél csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 15:36

„A lényeg, hogy ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, akár színekkel”

Szucher Ágnes illusztrátor, drámapedagógus munkássága nem ismeretlen hallgatóink számára. Illusztrációival a Napsugár és Szivárvány...

„A lényeg, hogy ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, akár színekkel”
Arcél csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 18:42

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit

Nagy figurák a gyerekek: időnként szeretnek nagyot mondani, vagy éppen szabadjára engedik a fantáziájukat, máskor meg rátermettségükről,...

Volt, aki farkasszőrnek nézte a magnót – gyerekekkel értékeltük 2025 fontosabb történéseit