Élő Kolozsvári Rádió

A Kolozsvári Magyar Napok nyitányaként megáldják a Szent Mihály-templomot

A kolozsvári magyarság legjelentősebb közösségi eseménye, a Kolozsvári Magyar Napok nyitányaként, augusztus 13-án áldják meg ünnepélyesen a felújított Szent Mihály-templomot.

Sajtótájékoztatón mondták el, hogy a négy évig tartó restaurálás mintegy 7 millió euróba került. Erdély legmagasabb tornyú és második legnagyobb alapterületű gótikus templomát nagyrészt európai uniós támogatásból restaurálták, de a felújításhoz jelentős mértékben hozzájárult Magyarország kormánya is.

László Attila plébános, főesperes elmondása szerint háromnapos ünnepre készülnek. A felújítás befejeztével a templomtoronynak olyan részei is látogathatóvá válnak, amelyeket korábban csak különleges alkalmakkor nyitottak meg. Augusztus végéig látogathatóvá válik a torony, amelyben kiállítóteret alakítanak ki, körbejárhatóvá teszik a szentélyt, és megnyitják a „királylépcsőt”, a templom oldalán a magasba vivő két spirálos csigalépcsőt.

„Csak dolgozni jártam be úgymond, az állványok között járkálni, vagy különböző döntések meghozatalához megnézni azt, amit mutattak a szakemberek. Én is most szokom azt, hogy nyílik, újranyílik a Szent Mihály és csoda az, aminek részesei vagyunk” – mondta László Attila plébános, főesperes.

A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs elmondta: Kolozsvár első számú szimbóluma újult meg, ez pedig az egész város számára ünnep. „Így nem a magyar napoknak lesz az ékköve a templomszentelés, hanem a templomszentelés kiegészítéseként szervezik a magyar napokat” – mondta.

A budapesti műszaki egyetem 2014-ben 14 millió euróra becsülte a felújítás költségeit, és úgy vágtak bele a munkába, hogy tudták, ennek a töredéke fog rendelkezésre állni. Végül az Európai Unió forrásaiból hirdetett turisztikai pályázaton nyertek közel négymillió eurós támogatást, amelyhez hozzáadódott a magyar kormány több mint kétmillió eurós támogatása – ismerette Ilyés Szabolcs, a felújítás projektmenedzsere a körülményeket. Puskás Attila, a templom felújítását végző KÉSZ-Csoport vezetője szerint nem annyira üzleti vállalkozásnak, hanem erkölcsi kötelezettségüknek érezték, hogy részt vegyenek Erdély egyik legjelentősebb műemlékének a felújításában.

A kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomot 2018 márciusában zárták be a felújítási munkálatok miatt, és 2021 karácsonyán nyitották meg ismét az egyházi szertartások számára.

A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült. A Szent Mihály templom számos történelmi esemény színhelye volt. Falai között közel ötven országgyűlést tartottak, itt iktatták be az erdélyi fejedelmek közül Báthory Zsigmondot, Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. Márton Áron püspök itt mondta el 1944 májusában a zsidóüldözést elítélő nevezetes beszédét.

A Kolozsvári Magyar Napokon toronyzene adja majd hírül a Szent Mihály-templom ünnepélyes megáldását a városnak.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 július 14, 17:56 / actualizat: 2022 július 14, 20:21

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak