Élő Kolozsvári Rádió

Habemus bebe – Jó anya vagyok! Jó anya vagyok?

Sepsiszentgyörgy után Kolozsvárra is elhozták a Habemus bebe című felolvasószínházi előadást, az est végén pedig az alkotókkal beszélgettünk.

Fotó: Józsi Szabolcs

Pethő Anikó, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznőjének kezdeményezésére készült az előadás, amelyben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának két tagja, Pál Ferenczi Gyöngyi és Szalma Hajnalka is szerepel. A rendező Zakariás Zalán, a szöveg Elena Vlădăreanu kortárs román költő, író, drámaíró tollából származik. Az olvasót azon az úton kalauzolja, amely nőtől anyáig vezet. Őt idézve, „ahogy a szövegen dolgoztam, mindvégig egy színpadi előadást láttam magam előtt. Eddig még nem publikáltam, és ha kiadom, az olvasó úgy tekint majd rá, mint egy verseskötetre. A szöveg azonban bennem mindvégig egy elő­adás képét öltötte.”

Fotó: Józsi Szabolcs

A szövegben egyszercsak előkerül a kérdés, hogy ki miért akart gyereket, amire aztán különböző válaszok születnek, például: a társadalmi elismerésért, kalandvágyból, biológiai óra, hogy legalább ennyivel maradjak tőle, kiegyensúlyozottabb akartam lenni, mert így szokás, mert hülye voltam stb. S mivel adta magát a helyzet, a színésznőkkel is továbbfűztük ezt a gondolatmenetet, nyilván, a saját életükre vetítve.

Pál Ferenczi Gyöngyi: Egyértelműen a mi szerelmünknek a szoborállítása. Ezért is gyönyörű a gyerekekre nézni, mert vissza tudják hozni azokat a szép érzéseket, amelyek húsz évvel ezelőtt tomboltak bennünk.

Fotó: Józsi Szabolcs

Szalma Hajnalka: Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen gyerekünk lesz kettőnknek. Időnként el is játszom a gondolattal, hogy ha még lenne, akkor ő milyen lenne, vagy milyen részünket tükrözné leginkább…

Pethő Anikó: Ez volt a legjobb döntése az eddigi életemnek. Belőlem is visszaköszönnek bizonyos dolgok benne, körülbelül minden reggel és este és délben.

Összeállításunk, amelyben Pethő Anikót, Pál Ferenczi Gyöngyit és Szalma Hajnalkát faggatjuk az előadás kapcsán felmerülő kérdésekről, meghallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 31, 12:52

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak