Élő Kolozsvári Rádió

„A szórvány nem az a hely, ahol mindig csak »baj« van”

A szórvány léte az oktatásban rejlik, hiszen a következő évtizedek múlhatnak azon, hogy sikerül-e ma magyar iskolába járatni a gyerekeket.

A szórványkollégiumok sok ilyen jellegű kérdést megoldottak. Ma már a minőségi oktatás a jövő záloga: az, hogy a magyar tanintézményeknek sikerül-e olyan oktatási minőséget biztosítaniuk, mint a többségieknek.

Közös erővel a SzórványÉRt címmel tartanak értekezletet hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban, ahol a szórványmegyék közösségi vezetői és a pedagógusszervezetek vezetői találkoznak.

Az értekezlet egyik szervezője, Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy három célkitűzést fogalmaztak meg:

  1. jobb együttműködés, átjárás biztosítása a szórványban dolgozó szervezetek között;
  2. egy olyan fórum létrehozása, amelyben az úgynevezett jó gyakorlatokat oszthatják meg egymással a résztvevők;
  3. a kapcsolati háló gazdagítása, hogy azok is bekapcsolódhassanak a történésekbe, akik esetleg úgy érzik, hogy „el vannak felejtve”.

Winkler Gyula szerint a célkitűzéseket sok mosollyal kell megfűszerezni, és azzal a tudattal, hogy a szórvány nem az a hely, ahol mindig csak „baj” van, hanem az, ahol rengeteg eredményt is fel tudunk mutatni.

„Nagyon nehéz számokról beszélni, de ha azt mondom, hogy Erdélyben illetve Romániában a magyar közösségnek legalább egynegyede él szórványban, akkor ez 250-300 ezer embert jelent.” – mondta az EP-képviselő.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 28, 14:12

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok