Élő Kolozsvári Rádió

Egymillió magyar a tét – május 15-ig még ki lehet tölteni az online népszámlálást

Többségben marad-e a magyarság Tordaszentlászlón, Buzában vagy Bálványosváralján? „Tartja-e a lépést” a magyarság etnikai szempontból a Kolozsvárral összenőtt óriás községekben, Szászfenesen és Kisbácsban – ezek a kérdések vetődtek fel a Kolozs megyei RMDSZ mai sajtótájékoztatóján.

Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye alprefektusa felhívta a figyelmet arra, hogy a 2011-es lekérdezéskor több mint 3 ezer recenzorral dolgozott megyei szinten a Statisztikai Hivatal, ehhez képest idén kevéssel több mint 700 számlálóbiztosnak kell lefedni a megye egész területét. Előfordulhat viszont az is, hogy még a 700 kérdezőbiztos sem lesz meg, hisz eddig még a jelentkezők száma el sem érte a kiírt helyek számát – mondta Tasnádi.

Kolozs megyében a hivatalos összeírópontok mellett 76 magyarlakta településen segítenek a helyi RMDSZ szervezetek, egyházak, civil szervezetek mindazoknak, akik elakadnak vagy nem boldogulnak a kérdőív kitöltésével. Csoma Botond képviselő, megyei elnök elmondta, a mostani népszámlálásnak nem csak gyakorlati vonatkozása van, hanem szimbolikája is. „Ez a statisztika meghatározza majd a következő 10 évben a közösségünk lehetőségeit és fejlődését. (…) Bizonyos adatokat más állami szervektől is begyűjthet a Statisztikai Hivatal, viszont a hovatartozásunkról nekünk kell nyilatkozni” – idézi Csoma Botondot az RMDSZ közleménye.

A sajtótájékoztatón készült összeállításunkat az alábbi lejátszóra kattintva lehet meghallgatni. Riporter: Szilágyi Szabolcs.

Május 15-ig bármely román állampolgár, tartózkodjon az az ország területén vagy külföldön, saját maga töltheti ki az online űrlapot, ezt követően már csak a számlálóbiztosok a hivatalos táblagépeken vezethetik be a lakosság adatait. Fontos: egy héttel a kitöltés után ellenőrizzük, hogy érvényessé nyilvánították e a kérdőívet a Statisztikai Hivatalnál. Ezt bárki megteheti otthon EZEN az oldalon. Amennyiben nem találják, segítséget lehet kérni az összeírópontok egyikén, amelyek pontos helyszínét és működési ideje ITT található.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 26, 14:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak