Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Balázs Imre József költővel

A magyar költészet napján a vers születésének titkairól és a szürrealizmusról is beszélgettünk.

A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, kritikus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense, a Korunk főszerkesztő-helyettese, Balázs Imre József volt a vendégünk a Sajtóklubban a magyar költészet napján.

Vendégemet arról faggattam, mióta tekinti magát költőnek, miként születnek a versei, hogyan ír; beszélgettünk többek közt az egyesek által titokzatosnak tartott, mások szerint viszont teljesen hétköznapi ihlet (a múzsa csókja) hatásmechanizmusáról, az 1% inspiráció – 99% transpiráció „axiómájáról”; továbbá arról, kik a legkedvesebb magyar és más nyelvű költői, fordítható-e a vers vagy csak újrakölthető.

Mindezek mellett, illetve kapcsán tavaly megjelent, a magyar szürrealizmusról írt könyvéről (A szürrealizmus története a magyar irodalmi mezőben) is kérdeztem Balázs Imre Józsefet, aki a műsor befejező perceiben egy egészen friss versével is megajándékozta a hallgatókat. (Ez a költemény egy április 11-én, tehát éppen beszélgetésünk napján Budapestet bemutatott antológiában jelent meg először.)

A lejátszóra kattintva az április 11-i, hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő-házigazda. Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2022 április 12, 13:06

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok